A meglepetés

„Oly sok éven át a kutya nem vette észre, hogy ő a világon van. Mindenki levegőnek nézte, mindenki csak úgy arrébb lökdöste. Senki sem vette őt komolyan. Pedig annyira szeretett volna valaki lenni. Szerette volna, ha fontosnak tartják. Ha odafigyelnek rá. Szeretett volna bekerülni a történelembe! De az emberek folyton csak a szavába vágtak. Az üzletben mindig elé álltak a sorban. A buszon elfoglalták a helyét. A pénztárosnő nem köszönt neki vissza. Ha a lábára léptek, soha nem kértek tőle elnézést.

Volt egy titkos vágya, amit csak szűk baráti körben, s ott is csak suttogva, általában a harmadik korsó sör után mert csak bevallani. Szerette volna, ha egyszer valamiért letartóztatják. Mindez pillanatok alatt végigfutott agyán, miközben a börtön folyosóján lökdösték a hatalom aljas és fizetett pribékjei. A cella ajtaja vészjósló nyikorgással tárult fel előtte. Agyának belső, rejtett zugaiban már előre felsejlett a priccs, a kopár, penészes fal, a száraz kenyérhéj, a falakon a volt elítéltek által, azoknak tulajdon vérével felírt, kétségbeesett üzenetek, a nyirkosság, a doh, s a patkányok halkan surranó lépteinek lúdbőröztető zöreje.

— Nem baj, akkor is megérte! – gondolta. – Most, most végre odafigyeltek rám! Kiérdemeltem a »hős« nevet! Vágyam, ím, beteljesült. Álmom valóra vált! Bekerülök a történelembe! S ráadásul pont ma, ezen a különleges napon.

Megdicsőült arccal lépett a cellába.

A hirtelen felvillanó lámpák fényében barátait, zenésztársait pillantotta meg, a börtön igazgatója, a helyi újság főszerkesztője, a kábeltelevízió, a jelmezkölcsönző, s a kivitelezést lebonyolító cég mosolygó vezetőjének gyűrűjében. A cella közepén felállított kis asztalon egy hatalmas torta díszelgett, melynek tetején már messziről virított a lángoló gyertyákból kirakott felirat: »Boldog születésnapot!«”