„Felesleges elemezni olyankor az ellenzék helyzetét, amikor igazi vezetők és valódi víziók hiányában belső marakodás jellemzi létüket. Immár sokadik éve. Talán a képviselőség, illetve az azzal járó nem kevés fizetés akadályozza meg őket az épülésben, a megújulásra és a stabilitásra törekvésben. Kevés a hely és sok a jelentkező. Leszerepelt idősebb politikusok, pénzéhes, de tehetségtelen fiatalok kapaszkodnak a székük karfájába. De nincs könnyű dolguk a sokszor kritikus ellenzéki média gúnyolódása és a balliberális „elit” okoskodása, beledumálása mellett. Ami viszont a legnagyobb akadálya a fejlődésüknek, az az immorális politikai cselekvés és a haza érdekei ellen való fellépés – amit a választópolgár sosem fog jó szemmel nézni, így sosem fog tömegesen rájuk szavazni.
Mert kinek kell egy olyan új kormány, amelynek tagjai egymással sem tudnak együtt dolgozni? Kinek kell egy olyan csoport, amelynek tagjai az unió egyre népszerűtlenebb politikusaihoz járnak árulkodni? Kinek kell olyan ellenzék, amely szappanoperába illő módon működik? Ki az, akinek szimpatikus, hogy a Dallas című sorozat Bobbyjához hasonló módon támasztanak fel egykori főszereplőket, politikai hullákat mint megmondóembereket? Mert nézzük csak meg a nyilvános közbeszédet! Egyre többet szerepel és egyre messzebbre ér el a hangja Horn Gábornak, Lendvai Ildikónak vagy Herényi Károlynak – hogy csak néhány, máshol szocializálódott, bukott politikust említsünk meg.”