Bécs: a régi és az új Európa arcai

Bécs jó hely.

Elég pár métert megtenni az osztrák fővárosban, és az az ember érzése, hogy valami ilyesmi lehetett Budapest is 1945 előtt – és valami hasonló lehetne most is, ha nálunk szisztematikusan nem rombolnak szét mindent. Egy nyugatabbi nagyvárosban nem ilyen erős a párhuzam, nem tör rá ennyire az emberre, hogy mennyi mindent tettek tönkre nálunk a kommunisták, de

az épületek, a körutak, a megoldások ikertestvérei egymásnak.

Ami a császári múltat illeti, továbbra is ambivalens érzéseim vannak az osztrákokkal kapcsolatban. Egyrészt az látszik, hogy lassan, de biztosan szivárog vissza egy kis Habsburg-nosztalgia, egészen sok helyen láthatunk a monarchikus múltra való utalást, emlékezést, és a várakozásokkal szemben nem is annyira döntően köszönhető ez Sissinek. Annak az asszonynak, aki talán elsőként mutatta meg a modern világtörténelemben, hogy a PR mennyivel fontosabb a valódi tetteknél, így válhatott egy depressziós, családját semmibe vevő és boldogságot semmiben sem találó, a leírások szerint meglehetősen ellenszenves nőből csodált ideál, akire egy egész nemzet tisztelettel néz fel – nem csak a magyarok.

Másrészt ha nem lenne elképesztő tragikus, inkább röhögni lehetne azon, hogy azt a családot, aminek köszönhetően Ausztria nem egy szegényes, keleti német tartomány, hanem egy gyönyörű, birodalmi fővárossal ékesített, gazdag ország, kiebrudalták az osztrákok. A Habsburgoknak sokáig belépniük sem volt szabad abba az országba, ami nélkülük nem is létezne. 

Bécs egy elégedett, jól szuperáló város. A tömegközlekedés kiváló – bár e tekintetben szerintem Budapestnek sincs oka panaszra –, gyakorlatilag minden tiszta, angolul mindenhol beszélnek és még azzal a kollektív sprődséggel sem nagyon találkozni, ami a német nyelvű területekre jellemző.

amiben megerősített a nemzeti múzeumuk is, ahol egy hatalmas épületben követhettük végig a svájci népviselet változásait, és ezen kívül szinte semmi egyebet. Na ja, a morgarteni csata óta nem sok problémájuk akadt, annak pedig már több mint 700 éve, hogy legyőzték az ős-Habsburgokat az alpesi hegyszorosban.

Vissza Bécshez: az a jellegzetes közép-európai városkép, amivel mostanság már csak Krakkó, Prága vagy Budapest kaliberű városokban lehet találkozni, már Bécsben is megszűnőben van. Mert turista ugyan sok volt a keleti térségből, de az idegenek jelentős része láthatóan nem vendégeskedett.

Vannak szép számmal Fekete-Afrikából és muszlim országokból is, kimondottan sokat látni ilyen családokat. De teljesen más pályán mozog a város, mint mondjuk Párizs, ahol már egy évtizede is tudott úgy várost járni az ember, hogy fehér emberrel nem találkozott – és nem a súlyos banlieue-kről beszélek. Az osztrák főváros nagyságrendileg más kategória: kimozdultunk egy külvárosba is, ott érezhetően megnőtt a bevándorlók száma, viszont kopt keresztény templomba is belefutottunk. 

Bécs még ma is olyan a mi fővárosunkhoz képest, mint egy egészségben megöregedett, kellemes körülmények között élő, nagypolgári nagybácsi. De az utcákon járkálva már itt-ott szembejön egy másik kontinens.

Bécsben egymás mellett él a régi és az új Európa képe, a határainktól alig félórás autóútra. Bécsben jó lenni – és még jobb érzés hazatérni.