Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
A migrációs politika alakítását kezébe vevő Seehofer egyértelmű értékítéletet mondott a német sajtóról.
Pócza István nemzetközi kapcsolatok elemző, a Századvég Alapítvány vezető kutatójának írása
Horst Seehofer a bevándorlási tabuk döntögetése mellett egy újabb, még ennél is nagyobb fába vágta fejszéjét. A belügyminiszter most a német médiabálvány ledöntését tűzte ki célul. A CSU-s politikus szavai azt a médiarendszert veszik célkeresztbe, amely nagyon is fontos eszméket, értékeket – mint a véleménynyilvánítás szabadsága, objektivitás – megfosztva eredeti jelentéstartalmuktól mintegy köntösként igyekszik magára ölteni, hogy azzal palástolja eredeti mivoltát és rejtse el ideológiai töltöttségét.
Seehofer az elmúlt hét tanulságait összegezve igen erős kritikát fogalmazott meg a német sajtóról: szerinte egyre több az álhír, s emiatt nem is Oroszországra kell nézni, ugyanis a legtöbb fake news-t Németországban állítják elő a média és a politika résztvevői.
A német sajtó jellemzően kétféle megközelítést használva igyekszik tárgyalni Seehofer kijelentését.
Az egyik és az egyszerűbb magyarázat röviden, pestiesen szólva úgy foglalható össze, hogy Seehofer „nyomott egy Trumpot”. Tehát a miniszter csak az amerikai elnök stílusát utánozza. Annak az amerikai elnöknek a stílusát, akit a német sajtó amúgy is komolytalan, bohóc figuraként igyekezett és igyekszik bemutatni. Ezáltal Seehofer személyét és kijelentését is a nem komolyan vehető kategóriába próbálják sorolni. Ez több szempontból sem újdonság.
Sokkal érdekesebb ugyanakkor a másik válasz, amely a miniszter mondataira érkezett. Egészen pontosan a jellemzően mértéktartó Frankfurter Allgemeine Zeitung véleményrovatából. Itt a szerző arról ír, ez a kijelentés komoly fenyegetést jelent a politikai kultúrára a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben. Az üzenet világos: a német sajtót kritizálni nem lehet, annak függetlenségét és objektivitását kétségbe vonni nem szabad. A német sajtó ugyanis egyfajta szentséggé vált az évtizedek alatt, ami ott le van írva, az úgy van. Így miniszternek sincs joga kritikát megfogalmazni, még akkor sem, ha olyan hírek valóságtartalmát igyekszik megkérdőjelezni, amelyek róla jelentek meg.
Ezzel lényegében a véleménynyilvánítás szabadságát féltik a szabad véleménynyilvánítástól. A német médiaipar ugyanis hangzatos eszmék jegyében igyekszik tevékenységét végezni. Azért csupán hangzatos, mert ezeket az egyébként nagyon is fontos eszméket, értékeket – mint a véleménynyilvánítás szabadsága, objektivitás – megfosztva eredeti jelentéstartalmuktól mintegy köntösként igyekszik magára ölteni, hogy azzal palástolja eredeti mivoltát, s rejtse el ideológiai töltöttségét.
Szintén erre a problémára hívta fel a figyelmet az Otto Brenner Stiftung tavaly megjelent A menekültválság a médiában címet viselő tanulmánya. Ez az egyik legnagyobb elemzés, amely a német sajtó migrációs válsággal összefüggésben tanúsított működését mutatja be. Ebben meglehetősen erős megállapítások találhatóak.
A tanulmány rávilágít arra, hogy az egyes médiumok működése a bevándorlási válságot illetően a vizsgált időszakban nem az eredeti feladatuknak és funkciójuknak megfelelően alakult. Sokkal inkább politikai szereplőként léptek fel, mint semleges megfigyelőként. Az írások nem tükrözték a teljes publikum nézőpontját a bevándorlást illetően, a német médiumok ugyanis – néhány kivételtől eltekintve – szinte erkölcsi és érzelmi eksztázisban volt a migrációs válság idején, az általuk vizsgált időszakban. A tudósítások során a sajtó munkatársai komoly szakmai hibákat követtek el az egyoldalú tájékoztatás miatt. Mindezen tanulságok pedig a német mainstream újságírás mély válságára világítottak rá.
Nem véletlen talán, hogy éppen a migrációs politika alakítását kezébe vevő Seehofer az, aki egyértelmű értékítéletet mondott a német sajtóról. Ebben az értelemben talán mondhatjuk azt, hogy a német belügyminiszter „nyomott egy Trumpot”. Ugyanis az amerikai elnökhöz hasonlóan neki mert menni a szentnek és sérthetetlennek hitt médiabálványnak, s annak ledöntésén igyekszik munkálkodni. Megteheti, hiszen bevallottan utolsó politikai ciklusát tölti. Eddigi tevékenysége alapján pedig úgy látszik, ezt arra igyekszik felhasználni, hogy felszámolja a német politika évtizedek alatt felépült, egyre liberálisabbá váló taburendszerét.