Nem Kásler tehet Káslerről

„Káslert lehülyézni, lefutóbolondozni végtelenül egyszerű lenne, még ha a nyilatkozatai okot adnak is arra, hogy ezt tegyük. Aki annyi baromságot összehord, mint ő, akinek sületlenségeire – köszönet az Örülünk, Vincent? blognak a szép új magyar szóért – új fogalom született, a káslerség, nos, arról feltételezhetjük, hogy megérett a diliházra. De mielőtt nagyon belemerülnénk az élcelődésbe, nézzünk kicsit mélyebbre. Mert oké, van olyan, hogy egy sült bolondnak világmegváltó tervei támadnak, és azt is tudjuk, hogy bár tömve a szakintézmények Napóleonokkal, ezek az emberek ritkán képesek átvenni a hatalmat a világ felett.

Értsd: Káslert nem önmaga emelte pozícióba. Inkább azt érdemes vizsgálni, mi értelme volt egy ilyen könnyen kifigurázható, olykor kabaréba illően megnyilvánuló embert pozícióba helyezni.

Először is, nézzük a szakmai érveket. Mert, bár számos publicista elsiklott a dolog felett, Kásler mögött mégiscsak ott egy nagyon komoly, még szakmai ellenlábasai szerint is sikeres életút. Igaz, mint minden vezetőnek, akadtak vitatott lépései, ám huszonhat éven át irányította az Országos Onkológiai Intézetet, hozzá (s csapatához) rendkívüli eredmények is köthetőek.

Amiben bírálták, nevezetesen az, hogy a saját intézményét helyezte előtérbe a többi onkológiai centrum kárára, az adott és most megkapott területen még előny is lehet(ne); hiszen azt mutatja, hogy lobbiereje ki tud teljesedni, és célra tartva halad. Elképzelhető, hogy a mostani területén is ilyen vehemenciával könyököl majd. Talán mottója tényleg annyi, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze.”