Százmilliárdokba kerülne hazánknak a betelepítés

„Milyen kiadásokkal számolhatna Magyarország, ha a kötelező kvótát az EU bevezetné? S mi adná a fedezetet?

Vélhetőleg százmilliárdokat emésztene fel idehaza is a migránsokra költött összeg. Ezt a pénzt, jobb híján, a gazdaságfejlesztési programoktól és a családoknak, a hazai vállalkozásoknak címzett juttatásokból kellene elvonni, rá­adásul mindenféle számottevő gazdasági eredmény reménye nélkül. A migráció árát tehát a magyar adófizetők és a magyar vállalkozások fizetnék meg, mégpedig azonnal. Úgy vélem, a nyugati tapasztalatok alapján kijelenthető: nincs egyetlen gazdasági érv sem, ami a tömeges migráció elősegítse, a kötelező kvóták erőltetése mellett szólna. Mindezt egyébként Nyugaton is kezdik felismerni, nem véletlen, hogy pél­dául Franciaországban, Hollandiában és Németországban is vita kezd kibontakozni a migráció gazdasági hatásairól.

Vitából itthon is akad bőven. Az ellenzék egyik sokat hangoztatott jelmondata például az, hogy az adórendszer igazságtalan, ezzel szemben ők azonnal igazságot szolgáltatnának. Tanulmányozta a balliberális adóötleteket?

A legfontosabb megállapítás ez ügyben, hogy a kormányváltásra ácsingózó ellenzék jelenleg több pártból áll, s mindegyik mást akar. A közös pont, hogy szét akarják dúlni a jelenlegi adórendszert, de hogy mi lenne azután, arról már nincsen egységes elképzelésük. Annyi bizton állítható, hogy a jelenleg egykulcsos személyi jövedelemadót többkulcsossá tennék, vagyis visszahoznák a progresszív adózást. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy ilyen már volt idehaza. A szocialisták idején, 2010-ben az szja kétkulcsos volt, 17 százalékos volt a kisebb elvonás és 32 százalékos a nagyobb. Akkor bizony nem kevés adófizetőt érintett a nagyobb kulcs.

Az ellenzék legfontosabb választóknak címzett ajánlatai között szerepel az is, hogy megadóztatják a gazdagokat és elvesznek bizonyos vagyonokat.

Az adórendszer nem arra való, hogy az aktuális kormány megbüntessen különféle társadalmi csoportokat. Pedig bizonyosan büntetésként élné meg a társadalom, ha például általános ingatlanadót vezetnének be idehaza – a mai ellenzéki ötletek között van erre utaló elképzelés is. Ahogy minden bizonnyal rosszul érintene legalább negyedmillió kisvállalkozást, ha a hatalomra kerülő balliberális pártok eltörölnék a katát, vagyis a kisadózó vállalkozások tételes adóját. Az ötlet egyébként igencsak meghökkentő: az alacsony adóbefizetést megkövetelő és egyszerű adminisztrációt elváró katát éppen azért vezettük be, hogy a gazdaság legkisebb résztvevőinek megkönnyítsük a dolgát. Összegzésképpen azt mondhatom, az eddig nyilvánosságra került elképzelések alapján úgy fest, az ellenzék visszatérne a gyökereihez, a 2010 előtti viszonyokhoz. Adót emelnének, s kizárólag a bevételek újraosztására összpontosítanának.

A hasonló elvek szerint működő gazdaságpolitika mintha nem járt volna különösebb sikerrel: 2008-ban pár lépésre volt csupán Magyarország az államcsődtől.

Akármit is mondtak abban az időben Gyurcsány Ferenc kormányának tagjai és a szocialisták, csak a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és a Világbank közös hitele mentette meg az országot attól, hogy ne váljunk fizetésképtelenné. Az egy évtizeddel ezelőtti események felidézése egyébként igencsak időszerű, az ellenzékiek ugyanis a jelek szerint éppen olyan gazdaságpolitikát alakítanának ki, mint amilyen akkoriban volt. Annak idején nem a termelő vállalkozásokat és a munkavállaló állampolgárokat segítették, csak arra törekedtek, hogy pénzt szerezzenek az osztogató, segélyező politikához. Ezt két formában tették meg. Egyrészt minden lehetséges állami vagyont dobra vertek, az állam Mol-beli részesedésétől kezdve a Malévig vagy a ferihegyi repülőtérig. Másfelől annyi hitelt vettek fel, amennyit csak tudtak, a GDP-hez viszonyított államadósság a 2002-es 53 százalékról így szökhetett fel a 2010-es kormányváltásig 83,5 százalékra. A szocialisták idején az ország kölcsönből sem tudott növekedni, ma viszont kölcsön nélkül is növekszünk.”