„Akik most az utcákon dühödten vonulnak, azok nem a politikusokat vonják felelősségre, hanem azokat az embereket, akik rájuk szavaztak. Kérdem én: az mitől visz előre, hogy sötétnek, vidékinek, agymosottnak, megvezetettnek tartanak mindenkit, aki kicsit is máshogy látja a világot? És ennek pedig hangot is adnak minden alkalommal. Mindenki hibázott, mindenki értetlen, mindenki nyomorult, aki nem úgy döntött, ahogyan azt ők elképzelték. Új választást követelnek, amit persze meg is kapnak majd – négy év múlva. Elvégre egy versenynél nem szokás ráförmedni az ellenfélre, ha nyert, hogy vegye semmisnek az eredményt és kezdjék újra. Meddig csinálják ezt? Amíg az eredmény az nem lesz, ami nekik tetszik? Ha lehet a másik el se induljon, úgy még jobb, nem igaz? Ezért vonják kétségbe és veszik semmibe 2,8 millió másik ember akaratát? Hol van ilyenkor a szabadság általuk annyira magasztalt eszméje?
Ha egy verseny véget ért, mindenki az eredménye szerint cselekszik tovább. A győztes szerényen ünnepel egy kicsit, majd dolgozik tovább, hogy újra győzhessen. Ezt is kérik (többek között) a Fidesz–KDNP politikusaitól, ami jogos kérés. Ám azt azért ne felejtsük el, hogy a vesztesnek gratulálni ildomos a másiknak, elfogadni az eredményt, hogy aztán azzal foglalkozzon, mit rontott el, és legközelebb hogyan válhatna győztessé. Egyelőre azonban ez még nem valósult meg, sőt hajlandóság sem igen mutatkozik erre.”