Ne Orbán tükörképét akarjuk megalkotni

„Bemegyek a választások másnapján a cukrászdába (bánatevés) és kedvenc cukrásznőm gyakorlatilag a nyakamba borul, hogy „győztünk!”.

Persze honnan is tudhatná, mi jár a fejemben, sosem hirdettem az ő kis üzletében a politikai véleményemet, a kalóriákon és a kávé elkészítésének módján kívül másról sosem beszéltünk. Mert ugye: miért is tettük volna. De innentől tényleg más idők járnak, az eddig is életveszélyesen átpolitizált társadalmunk immár kétely nélkül a győztes dalát harsogja, és lehet örülni egymásnak. Eddig talán figyelni kellett arra, hogy a másik érzékenységét ne sértsük meg – legalábbis a hétköznapi élet színterein.

Most már minden a győztesé. És a vesztes (hiába az ország feléről beszélünk) nem tehet semmit. Hangja nincs, tere nincs, jogai alig, és az is csak addig, míg a győztes meg nem elégeli. És állni kell a sarat, hiszen sírni, tudjuk Székely Éva óta, csak a győztesnek szabad.

Egyik Orbán-fan ismerősöm rajongva írja a falára, hogy »történelem, történelem« (ebben egyébként igaza van, csak éppen az előjelek tekintetében van köztünk nézeteltérés), és nagy lelkendezésében odalobog egy ilyet: »Felfogjátok, emberek, hogy ha lemegyünk a pékhez, ott minden harmadik ember fideszes?« (Megint csak mellékes, de az ország harmada hogy a francba tudja víz alá nyomni az ország kétharmadát?!) Jött is a komment rögtön, hogy ezzel mit is akar üzenni a drága OV-rajongó? (Fenyeget vajon? Csak azért, mert innentől ez is oké?)”