A politikai pedofília élethosszig mérgezi a gyerekeket

„A példaképeink nagy részét gyerekként, kiskamaszként választjuk. Gondoljunk csak bele, mekkora hatással volt ránk egy-egy tanárunk, milyen erősen tudott befolyásolni egy-egy, az adott pillanatban akár még érthetetlen, értelmetlen, de a többségnek tetsző dolog.

A gyerek óhatatlanul alkalmazkodik, kritikai érzéke fejletlen. Emlékszem, milyen büszke voltam, amikor a november hetedikei ünnepségen én szavalhattam! Szinte égtek a mondataim! Másik, kicsit idősebb barátnőm képes volt egyhetes munkával egy Klara Zetkin szobrot készíteni az ünnepségre kartonból! Mert ez volt a suliban a dicsőség, ez volt a norma.

Képlékeny anyag a gyermek elméje, könnyű formálni.

Ezért is gusztustalan ezt az eszközt bevetni. Persze kormányunk nyilván tekintélyelvű kis pártkatonákat szeretne nevelni. Mert ezekre van szüksége. Hívekre. Pszichológiailag bizonyított, hogy azokból lesz jó alattvaló, akik ilyen rendszert látnak maguk körül, akik belenőnek a tekintélytiszteletbe. Nem véletlen, hogy az oktatás a poroszos modellt preferálja, és nem véletlen, hogy a hagyományos családképet (tekintélyes apa, kiszolgáló anya, engedelmes, halk gyermek) sulykolják. Ilyen példákkal a gyermek könnyebben befolyásolhatóvá, irányíthatóvá válik, és felnőttként is gyermeki szinten tartható.

És tudjuk, a gyermek vágyik az apára. És megvan a mi jó apánk!

Sokan még nem értik, mi a baj ezzel az egésszel (megsimítja a drága jó áldott Viktor a buksikat, és a gyerek boldog, hogy ekkora emberrel találkozott, ekkora ember ereszkedett le hozzá; ehhez méltóvá kell válni!), de szerencsére egyre többen emelik fel szavukat a politikai pedofília ellen.”