Kezd felülni a zsidózás-biciklire a progresszió

Tudták a tisztelt olvasók, hogy most már lehet a bolsevizmushoz hasonlítani a zsidó vallást? Hogy lehet rabbik arcképével, „üzlet és zsidóság” felirattal hirdetni az éreztetett „sötét üzleti ügyeket”? Bevett zsidó egyházakat „szektázni”? Hogy lehet Izraelt a nácikhoz hasonlítani az ENSZ holokauszt-emléknapján? És lehet a cionistákat vádolni a holokausztban való részvétellel? Esetleg rabbikkal pózolva is lehet illusztrálni orosz oligarchákat, dacára annak, hogy megannyi, rabbimentes fotó is elérhető róluk a neten? Olyan messzire kell tekernem a rabbis képért, hogy nem is tudom, hogy talált rá az újságíró. Illetve, hogy még akkor is lehet izraeliek képével megosztani a „korrupciós”, „pénzszórásos” ügyeket, ha azoknak az ég egy adta világon semmilyen zsidó vonatkozása nincsen?

És hogy a „faji kérdés” napjainkra az egyik legfontosabb, központi politikai probléma?

Most pedig kezd lábra kapni egy elmélet, miszerint a Moszad tartja hatalomban Orbán Viktort. Az index.hu legalább kérdéseket tett fel, de azt a bizonyos „izraeli akcentusra” való hivatkozást valahogy senki sem firtatta. Azért azt belengetik, hogy „vannak kérdések”. Kérdései mindenkinek lehetnek, de kérdései mindenkinek lehetnek, de amíg nincs erről egyértelmű bizonyíték, addig nem jó ötlet beleállni; mert ha kiderül, hogy tévednek, akkor a zsidózás-bicajról át kéne ülni a szopórollerre.

A csúcs persze az Index.hu agymenése, hogy az izraeli sajtó beavatkozik a magyar választásokba, írja mindezt valami blogra hivatkozva, zéró bizonyítékkal.

A fentieket immár mind lehet – amennyiben elfogadjuk progresszívék önképét, hogy amit ők csinálnak, az a fényes, íves, egyetemes haladás csoda-végterméke, és a jövő szabad sajtója. A fentieket ugyanis egytől-egyig a progresszív média (444, Index, Magyar Narancs, Átlátszó) elmúlt egy éves terméséből szemléztem ki.

A helyzet az, hogy a nyugati progresszió már egy jó ideje

A harcot offenzívában folytatja, és nem eszmékkel, hanem identitásokkal szemben. A folyamat egyes elemeit kiválóan elemezte a Mandiner egyik publicisztikája is nemrég. Ehhez kell hozzátenni, hogy a zsidóság, mely eddig a baloldal világképében egyértelműen az elnyomott kategóriában volt, az utóbbi időben egyre látványosabban kerül az elnyomó kategóriába (a fehérekkel, a keresztényekkel és a férfiakkal együtt).

Ez is egy folyamat része – a világ progresszív mozgalmai elsősorban az 1967-es háborút követően vesztették el szimpátiájukat Izrael irányába -, de Magyarországra a folyamat kevéssé gyűrűzött be a rendszerváltást követően. Utóbbinak többek között az is volt az oka, hogy a hazai jobboldal egyes szegmensei sokáig nyakló nélkül zsidóztak: a baloldalnak pedig kényelmes volt a helyzete, mert amíg a nemzeti radikálisok lengették a palesztin zászlót, addig nem kellett felzárkózni a nyugati baloldal „cionista imperialistázó” soraihoz.

Az idők azonban változnak, és velük változik a regresszió progresszió is. A külföldön radikalizálódó baloldallal együtt veszi fel az új hangot a hazai baloldal is. Ahogy a Social Justice: The Musical tavalyi videója is remekül mutatta, az amerikai baloldali ifjúsági megmozdulások körülbelül az egykori barna ingesek erőszakos módszereit kezdik átvenni.

A hasonlat persze sok szempontból túlzó, és én sem akarom azt mondani, hogy a magyar baloldal náci lenne. (Noha a túloldal gátlástalanul nácizik). 

Egyszerűen elszaladt velük a ló:

A tisztelt kollégák úgy előreszaladtak a progresszió rózsaszín habösvényén, hogy már a negyvenes éveket idéző szóhasználattal beszélnek fajról, a zsidó vallást és nemzeti érzést ekézik, és Izrael lett a főgonosz.

Lassacskán a nyugati felosztásra áll be a magyar közélet is: a baloldal zsidózik, a jobboldal pedig oltalmat nyújt a zsidó élet progresszió által üldözött elemeinek (vallási rituálék, Izrael iránti szimpátiák).

A kettős mérce természetesen ordít. Mikor a lengyel miniszterelnök a holokauszt zsidó elkövetőiről beszélt, a 444 kritikus hangvételű cikket írt (jogosan), de az Átlátszó valahogy megúszta a röhejes, semmilyen történelmi alappal nem rendelkező cikkét.

Amikor Novák Előd egy apró zsidó csoport egyházi minősítését firtatta 2011-ben, akkor a haladók szerint még „zsidózott”, most viszont a 444 szektázhatja címben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget.

Dübörög a progresszió tankja, megállíthatatlanul törtet előre; csiripelnek a madarak, késik a tavasz, és zsidóellenes összeesküvés-elméletek felvállalása felé halad a haladó média. Itt tartunk 2018 márciusában.