Élet a halál után

„Korábban sem tartottam rossznak, ha a közönség ismeri a szerző választásait és szándékait, ma pedig már azt gondolom, hogy csak ebből a pozícióból szabad elkezdeni beszélni. Amióta a politikai eszmélésem megtörtént, a közéletben nagyon hasonló értékeket, megoldásokat és embereket kedvelek. Amikor erről kérdeznek, két évtizede ugyanazt mondom: tizenkilencedik századi értelemben vett nemzeti liberálisnak tartom magamat, amelyben a nemzeti és a szabadelvű gondolat egyaránt fontos. Egyformán vagyok erősen antikommunista és antifasiszta, máig meghatározó az a határ számomra, amely a magyar politikában a rendszerváltó pártok és az állampárt között a nyolcvanas évek végén húzódott. Szeretem és becsülöm a méltányosságot, a mérsékletességet és a mértéktartást a politikában, értem, de rossznak tartom a politikai logika abszolutizálását, a korlát nélküli önérdekkövetést. A választást nem szerelmi kérdésnek, inkább egy hosszadalmas választói kalkulációnak gondolom: az ember sokféle szempontot mérlegelve hoz döntést, amely nem egy életre szól, hanem egy teljesítményt ismer el és egy helyzetre válaszol. Parlamenti választáson először 1990-ben az MDF-re szavaztam, később szinte választásról-választásra váltottam. Az elmúlt közel három évtized nagyobb pártjai közül egy volt csupán, amelyre elvi alapon soha nem voksoltam volna: az MSZP, nem is annyira jelene, sokkal inkább múltja okán.

Ezen személyes preferenciák mellett mindig arra törekedtem, hogy az elemzést ne keverjem össze a reményeimmel, a vágyaimmal. Ha úgy láttam, hogy egy olyan párt vagy politikus helyzete javul, amely vagy aki nem volt szimpatikus, akkor is erről beszéltem. Sokszor vádoltak olyan elfogultsággal, amely nagyon távol állt a valóságtól, és csak annyi alapja volt, hogy akkor éppen annak a pártnak vagy politikusnak a stratégiája tűnt sikeresnek számomra. Nem tagadom, amióta elemzőként dolgozom, néhány alkalommal felmerült bennem, hogy jó lenne kilépni ezekből a keretekből, és az értelmezésen túl hatni vagy változtatni. Ezt a lépést azonban eddig nem tettem meg, és az elmúlt időszakban a gondolkozásom csak távolabb került attól, hogy valaha is megtegyem.

A szándékom tehát világos: elemzőként teszem a dolgomat és tudom a helyemet. Nem akarok szekereket tolni vagy fékezni, és nem is igazán hiszek abban, hogy az ilyen szándékok olyan nagyon sikeresek lennének. A szekerek szaladnak vagy kátyúba ragadnak, de komoly önhittség lenne, ha bárki azt gondolná, ebben bármilyen nyilvános elemzésnek vagy véleménynek komoly, valós szerepe lehet. Akit ez lelkesít vagy ez a munkája, persze tegye nyugodtan, aki pedig ilyen írásokra vágyik, millió helyen megkaphatja. Itt azonban most is más jön: a választási kampány véghajrájának követése, elemzési kísérlete. Bizonyára haraggal és részrehajlással, de törekedve arra, hogy az írások ne erről, azaz (ezt az elsőt leszámítva) ne rólam, hanem a valós helyzetről szóljanak.

S akkor vissza az alapkérdéshez: lehet-e nyilvánosan elemezni? Nem, nem lehet. De azért megpróbálom. Ami a politika által uralt nyilvánosságban rendszerhiba, az itt, a saját oldalamon talán elfér egy kis időre. Ma indult a hivatalos választási kampány, ötven nap múlva választás. Holnap azt vizsgálom meg, hogy honnan indulunk.”