A Transparency International gyenge lábakon álló listájáról

„Szerda este, amikor a Transparency International nyilvánosságra hozta éves korrupcióérzékelési jelentését és listáját, majd minden sajtótermék hírt adott róla, hogy tovább romlott a helyzet, hogy már csak Bulgária korruptabb Magyarországnál, ha az EU 28 tagállamát vizsgáljuk. A jelentés tegnapi bemutatójáról már kevesebb hír született, én magam sem terveztem írni róla – olyan eseményről, amelynek szereplője vagyok, nem szoktam.

Most mégis fogok, mégpedig azért, mert a PestiSrácok-on olvastam, milyen szépen kiosztottam a Transparency-t. Ez egyrészt igen megtisztelő, a cikkbe azonban egy sor tévedés vagy ferdítés is becsusszant. Tehát a jegyzőkönyv kedvéért:

1. Gyenge és propagandisztikus húzás azzal vádolni a Transparency-t, hogy direkt a magyar kampánykezdetre időzítette az eseményt. Minden évben bemutatják korrupciós listájukat, azt berlini központjuk készíti és 180 országot rangsorolnak. Ugye nem gondoljuk, hogy egy 180-as, Berlinben készülő listát nyilvánosságra hoznak minden évben, csak azért, hogy négyévente jól beavatkozzanak általa a magyar kampányba?

2. Az a vád sem helytálló, hogy a Transparencyt meglephette valóban kritikus hozzáállásom. Két éve is kerekasztal-résztvevő voltam, tudták, mire számíthatnak tőlem, ráadásul utána sem húzták a szájukat. Bár így viselkedne a magyar kormányzat, szóba elegyedne az emberrel, vitatkozna, stb.

3. S hogy mi a bajom a korrupciós listával? Miért állítom, hogy nem sok értelme van ennek a rangsorolásnak? Egyrészt a listázás módszertana miatt. Korrupciót amúgy sem igen lehet objektíven mérni, hiszen nagyrészt törvénybe ütközik (igaz, itthon ma már éppenhogy nem - az állam lenyúlása majdnem teljesen nyilvános, de erről később). Nem véletlen, hogy a Transparency is korrupció-érzékelési indexről beszél. Oké, de mi alapján? Nos, más intézetek felméréseinek összesítésével rakják össze az aktuális év adatait. 12 szervezet 13 felmérése az irányadó. Azaz: nem kutat a hazai Transparency, hanem a berlini központ fogja a mindenféle nemzetközi intézetek mindenféle országokra vonatkozó adatait és összeveti azokat. De még csak nem is mind a 13 felmérést, mind a 180 országra vonatkoztatva! Bizonyos országoknál elég, ha három rendelkezésre áll, az alapján is besorolják a listába. (Magyarország esetében tíz felmérést vettek figyelembe.) Ez így bizony almát körtével. Aztán nézzük csak, milyen szervezetek megállapításait veszik figyelembe! Például a Freedom House-ét. Azt a rangsort, amelynek Magyarországra vonatkozó megállapításait olykor egyetlen (egyébként magyar) ember állítja össze. Ilyenkor azért előugrana (figyelem: méretügyi önellentmondás következik!) az emberben megbúvó Németh Szilárd, hogy belehörögje az Echo TV mikrofonjába: egy Soros-szervezet más Soros-szervezetek tanulmányait összeollózva ekézi hazánkat! Lenne alapja: nem csak a Transparency kapott forrásokat a Soros-féle Open Society-től, de a Freedom House és több, a listában szereplő szervezet is. Ezzel azonban nem lenne még baj, ha a lista maga nem állna olyan gyenge lábakon. Ha elmondana bármit a magyar korrupciós... na jó, hagyjuk ezt az okoskodó zsargont, tehát a közprédálás ügyéről. De nem mond már csak azért sem, mert még ha úgy vesszük, hogy precíz a lista és minden stimmel benne, akkor is nyilvánvaló: ha minden más ország javul, mi viszont nem, viszont nem is romlunk, akkor is hátrébb kerülünk a mezőnyben. Nem csak a listával, a jelentéssel is gondom van: megállapítja például, hogy a versenyképesség és a korrupció mértéke szorosan összefügg, majd kihozza, hogy egy év alatt Magyarországon a korrupció nőtt, a helyzet romlott, viszont a versenyképesség javult némileg. Önmagának mond tehát ellent. A beruházások mértékét sem lehet egyszerűen párhuzamba állítani a korrupcióéval: egy adott évben egyetlen nagyobb beruházás is megdobhatja ezt a számot, ami a következő évben a bázishoz mérten nagy csökkenést fog jelenteni.

4. Aki fentieket a közvagyon eltérítésének mentegetéseként szeretné értelmezni, azt el kell, hogy keserítsem. Amellett, hogy a lista összeállításában komoly módszertani hibákat látok, ugyancsak látom az elképesztő mértékű közpénzáramoltatást: a miniszterelnök legszűkebb környezetéhez. Csak ennek megértéséhez nem kell Berlinben összetákolt lista: elég olvasni, amit a kollégák megírnak. Vagy amit a Transparency alkalom adtán kiperel a kormánytól, amely néha valamiért még szeret titkolózni. Három téma (Tao, letelepedési kötvény, Elios) a jelentésbe is bekerült, ezek jó összefoglalók, ez tehát erénye az anyagnak. Az is, hogy átfogó képet kaphatunk a tavalyi közpénzköltések iszonyatos méretéről. Ezek viszont nem titkos adatok. Olyannyira nem, hogy még ideológiát is gyártottak hozzájuk a kormányoldalon. Öt éve azt, hogy nemzeti nagytőkét építenek és ez legitim cél. Nos, azóta teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem nemzetinek kell lenni, hanem havernak. Ez tehát megdőlt. Jött aztán újabb ideológia: amit lopásnak neveznek, az a rendszer lényege. Eszerint eredeti tőkefelhalmozás van, igen, haverok és rokonok halmozzák fel a tőkét, de ez hosszú távon a nemzet érdekét szolgálja. Ha csak úgy nem.”