Közép-Európa önállósága

„Magyarország a millennium körüli időkben és a két világháború között néhány területen a világ technológiai fejlődésének élvonalában járt, erről tanúskodik a Bánki–Csonka-féle porlasztó, a Puskás Tivadar által létrehozott telefonközpont, a transzformátor, a Kandó-féle fázisváltós villanymozdony, a Jendrassik-féle dieselmotor, a kriptonégő, és hosszasan lehetne sorolni még a világhírű magyar találmányokat. Mindezzel csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy egyáltalán nem vagyunk kiszolgáltatva a Nyugat technológiai innovációinak, amivel nem azt akarom mondani, hogy ne legyen intenzív kapcsolatunk Európa nyugati felével, csak azt: ne tekintsük magunkat eleve alárendeltnek, eleve csak követőnek, ne egyoldalúan függjünk, hanem legyenek önálló céljaink, legyen önbizalmunk, hogy a magunk lábán is meg tudunk állni.

A közép-európai együttműködésnek vannak tudati és politikai akadályai is. Mit akarsz te a lengyelektől, csehektől (nem is beszélve a bolgárokról, vagy isten ments, a románoktól)? – tették fel nekem, annak idején, sokszor e kérdést. Amikor egy tervhivatali előterjesztésbe beírtam, hogy a kis KGST-országokkal szorosabb gazdasági kapcsolatokat kellene kiépíteni, az elnökhelyettes vastag pirossal kihúzta, mondván, hogy „ez volt a politikum” az anyagban, vagyis a szovjet elvtársak nem szívesen veszik az ilyenfajta gondolatokat. Akkor is minden kis közép-európai ország egyedileg kapcsolódott a Szovjetunióhoz, ugyanúgy, mint most Németországhoz, és – nincs új a nap alatt – ma az unió vezetői nézik gyanakvó szemmel a Visegrádi Együttműködést.

Közép-Európa intenzív együttműködése és a kapcsolatok kiegyensúlyozása Kelet és Nyugat között csak rajtunk múlik. Nyilván nem mindenben fogunk egyetérteni, de meg kell találnunk a közös érdekeket és azok mentén erősíteni kapcsolatainkat. E közös érdekek közül talán a legfontosabb a történelmi hagyományoknak megfelelő saját kultúránk megőrzése, és úgy tűnik ezt a közép-európai országok vezetői egyre inkább felismerik, ami biztató lehet a jövőre nézve.”