Karácsonyok

„Gyerekkoromban a karácsony, a szenteste családi ünnep volt. Zárt kör volt, amibe nem lehetett kívülről behatolni. Nyilván több millió keresztény, magyar családra volt ez jellemző. Utolsó gazdag szentestém 1947-ben volt. A gyönyörűen feldíszített, kivilágított fenyőfa alatt Merklin játékok és zakatoló elektromos vonat volt a fő ajándék. Egy évvel későbbről és az azt követő évekből szerény, szegény karácsonyokra emlékszem. Nagyapám és apám gyárát elvették 1948-ban, majd az államosítások folytatódtak: gellérthegyi és svábhegyi házainkat is törvénytelenül állami tulajdonba vették a kommunista hatóságok, az ÁVH nyomozóinak kíséretével. Karácsonyfa volt, de alatta már csak használt könyvek, az antikváriumban vásárolt Vernék, May Károlyok, Cooper indián könyvei és Molnár Ferenc, Pál utcai fiúk műve várakozott. De ennek is örültem, talán mindennél jobban. A Winnetout, a Vadölőt rongyosra olvastam, a Pál utcait vagy ötször végig lapoztam. Persze legnagyobb élményem az olasz író Amicis volt, a Szív című elbeszélő kötetével. Ha a jelen csak szorongást, félelmet, fájdalmat adott, a múlt legalább álmodozással, révedezéssel kárpótolt. Az akkori szegénység, ha mást nem, de tartást, hitet adott. A vallást, Jézus születésének lényegét nem veszítettük el.

A karácsonyi ünnepek a magyarság számára az összetartozást jelentették. Ezért nem is akarták soha sem elveszíteni. Hiába nevezték el Rákosi Mátyásék a karácsonyt fenyőfa és télapó ünnepnek, hiába törölték el a több száz éves vallási ünnepeinket vagy változtatták munkanappá a karácsony második napját, Jézus Krisztus születését a munka mellett is megünnepelték a magyar családok.

A forradalom és szabadságharc leverését követő hónapok, 1956 tele a rettegés, a félelem, a bujkálás, a menekülés karácsonya volt. Most nem a faállítás volt a fontos. Tíz-és százezrek keltek útnak az osztrák határ felé. Decemberben, az irdatlan kemény télben, a magas hóban kétszer is nekirugaszkodtunk a mosonmagyaróvári határszéleknek. A szovjet katonák golyózáporral fogadták a menekülőket. A sebesülések, a halottak száma visszafordulásra kényszerítették családunkat. Magyarország 1956-1957 fordulóján a kivéreztetés állapotába került. Márai Sándor a távoli New Yorkból, a Mennyből az angyal című versében érezte át teljes valóságában a magyar helyzetet. Egy szegény nép karácsonyfájáról írt: »..Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország…/ Mert ez nagyon furcsa Karácsony: / A magyar nép lóg most a fákon…«”