Nem tüntetek a Jobbikért. Elmondom, miért

„Azt pedig nem fogja bevenni a gyomrom, hogy a Jobbik, illetve vélelmezett cukrosbácsija(i) a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elnyomó természetét felismerve hirtelen a szabadság, egyenlőség és testvériség lovagjaivá avanzsáltak. Középpártosodás ide, jobbról előző orbánisták oda, a Jobbik nem az a párt, amely valaha bárki tőlük különböző mellett is kiállt volna demokratikus meggyőződésből, szolidaritásból, tisztességből. Hol voltak, amikor a Választási Bizottság ajtaját elállták a kopaszok? Hol voltak, amikor a Kétfarkú Kutyát nem jegyezték be? Hol voltak, amikor felszámoltak számos joggaranciát? Hol voltak… Én például emlékszem, hol voltak, amikor törvénybe iktatták az iskolai szegregációt, ezzel újabb pecsétet nyomva a magyarországi cigányság kivégzési parancsára. Emlékszem, mert két évvel ezelőtt ott ültem számos társammal a parlamenti parkoló bejáratánál tiltakozva, és Novák Előd lehúzta az ablakát, pedig akkor is igen hideg volt, és úgy kiabálta nekünk oda, hogy szegregációt! szegregációt! Nekem édeskevés, hogy Novák azóta kijjebb került a pártelitből, mert azóta sem kért senki bocsánatot nemhogy ezért, de azért sem, hogy hosszú éveken át a cigánybűnözés hazugságára építették fel a komplett politikai bázisukat – és más aljasságaikért sem.

Soha nem láttam őket kiállni tőlük különböző, az ő szavazóbázisukba nem tartozó emberekért és az érdekeikért, ha már olyan borzasztóan demokratikusak. Mert igenis ezen múlik: hogy képviselnek-e bárkit, bármikor, amikor nem kényszeríti őket valamilyen objektív tényező.”