Jelöltek

„Csakhogy bármelyik név bukkant is föl az elmúlt hónapokban, a riválisok mindig meg tudták indokolni, hogy na, ő pont miért nem jó. Illetve Balázs és Szél esetében jószerivel még ennyire sem tellett, csak nem és kész, vele aztán nem. Mint Szántó T. Gábor egyik, a néhai Népszabadságban megjelent kisnovellájában a zsidó gyülekezet, ahol a péntek esti imára csak kilencen jönnek össze, kéne egy tizedik, kimennek az utcára, hátha jön valaki, fel is tűnik egy alkalmas ismerős, de a rabbi inkább hátat fordít: ővele semmiképpen!

Az MSZP már kiszállt a játékból, gyakorlatilag bárki mögé beállna, ha a többiek hajszálnyi készséget mutatnának a megegyezésre. A labda a Demokratikus Koalíció (milyen szép név) térfelén pattog, de említhetnénk a Együttet (szintén sokat mond), a Lehet Más a Politikát (hangzatos) vagy a Momentumot (lendület tényleg kéne, de nem csak egy pillanatra). Hol az ígért Párbeszéd? – kérdezhetnék, és tényleg. Helyette jönnek a felmérések, hogy a Fidesz épp mennyivel vezet. A nyílt utalgatások, hogy az ellenzéki politikusok között akad, aki nem is töri magát. Vagy mert lefizette a Fidesz, vagy mert elég neki a saját képviselősége, vagy mert előbb közvetlen vetélytársait szeretné legyőzni, a túl veszélyesnek vélt kormányfő esetében inkább kivárná, amíg magától visszavonul. Netán megválasztják a Nemzetközi Labdarúgószövetség elnökének.

A dolog úgy áll, hogy akárcsak 2010-ben és 2014-ben, most is önbeteljesítő jóslat lesz a Fidesz biztosra vett győzelme. Hiába akar a felmérések szerinti többség új kormányt, új politikát, új országot. Az ellenzéki oldalon tapasztalható abszolutizált személyes ambíció és a valóságot figyelmen kívül hagyó, doktriner »stratégia« a hatalmon lévőket segíti. Na most, mint arra itt már próbáltuk felhívni a figyelmet, nehogy bárki érintett azt higgye, hogy a választó nem látja, mi történik, és nem fogja rajta leverni a mostani sunnyogást.”