Családi tűzfészkek

„Ha karácsony, akkor Star Wars, így volt ez már tavaly is, és így alakult idén is. Felpörög a mörcsendájzing, jönnek a nácik a tejesdobozokon. Az egyébként érdekes, hogy az Első Rend katonái jobban reprezentáltak, mint a csodálatos Csubakka, pedig neki új spanjai lettek, nem is akármilyenek. Olyanok, mint akik kiestek az Angry Birds castingján, de itt végre megtalálták a számításukat, és felszabadultan hancúroznak a világűrben. Szóval az van, hogy Londonnal (Royal Albert Hall) és New Yorkkal egy időben irány Tapolca, mert premier előtt megérkezett a VIII-as, Az utolsó Jedik, soványmalac-vágtában méghozzá, mert egy éve esz a fene, hogy mi lesz azzal a tüneményes kiscsajjal a morózus Luke szigetén.

Szemüveg fel, és máris stoppolok egy távoli galaxisban, egy perc alatt beszippant, és két és fél órán át eszembe sem jutnak a láncdohányzás örömei. A végén tehát megállapítom, hogy a cigarettázás tulajdonképpen a teljes átadás élményének kínzó hiánya, de erről majd máskor. Ugyanakkor vitatkozni sem vagyok hajlandó, Az utolsó Jedik a legjobb epizód A birodalom visszavág óta, és punktum, pedig én Az ébredő erőt is szerettem, mert új reményt adott három borzalmas rész után. Arra jutok még (azonkívül persze, hogy lázadni szükséges és szórakoztató is, mert ott mindenki jó fej, különösen a halfejű középvezető), hogy kristályrókát akarok, de ízibe, és hogy ez az egész tulajdonképpen egy családregény.”