A történelem megbünteti a hagyománytagadókat

„Két világháború mutatta meg a huszadik században, milyen katasztrófa származik abból, ha a történelem menetét erőszakosan meg akarják változtatni életidegen, emberellenes ideológiák felhasználásával. Nem veszik tekintetbe egyes nyugati vezetők, hogy Európa keleti felén a nemzeti karaktervonásokhoz való kötődés mindig is nagyobb volt. Nyugaton viszont valósággal belesüppedtek a jólétbe, a kényelembe, és ez elhomályosítja a látásukat, deformálja az ítélőképességüket.

Nekünk azonban olyan emlékeink vannak az önvédelmi harcainkról, amelyek ébren tartották nemzeti öntudatunkat. Az oszmán török hódítók elleni 250 éves küzdelem mély nyomot hagyott a magyar néplélekben, egyben olyan történelmi előképekkel szolgált, amely a muzulmánokkal kapcsolatos illúzióktól, naivitástól a mában is megóvnak bennünket. A történelmi Magyarországon a nemzetiségekkel való hosszú távú együttélés és keveredés is osztályrészünkül jutott a népességet állandóan apasztó háborúskodások közepette. Az ország jellegzetességévé vált, hogy bizonyos területeken, főként a határvidékeken kisebbségbe került a nemzetiségekkel szemben a többségi magyar népesség. A tendenció­zus beállításokkal szemben, minden esetenkénti perpatvar ellenére rengeteg lojalitás halmozódott fel a magyar társadalomban a nemzetiségek iránt – a közös Kárpát-medencei otthon miatt is.

Nem véletlen, hogy sohasem indítottak a magyarság ellen általános lázadást. Ez amiatt is figyelemre méltó, mert a javarészt volt gyarmattartó nyugati országok többségéről mindezek nem mondhatóak el. Elegendő, ha a britek ír konfliktusaira, a spanyolok katalánokhoz és baszkokhoz való viszonyulására, a belgák belső vallon–flamand ellentéteire gondolunk, de a sor hosszan folytatható. Bennünket vádolni tehát azzal, hogy idegenellenesek vagyunk és soviniszták, ezért lakoltunk Trianonnal, meglehetősen bornírt, tények által cáfolt butaság. Szintén nem véletlen, hogy az amerikai képviselőház nem hagyta jóvá az első világháború utáni békeszerződéseket.

Az igazi veszélyt tehát nem az ismét egymásra találó közép-európai népek nemzeti öntudata jelenti Európára, hanem az a fajta torz, kórosan türelmetlen ideológia, amely már nem csupán a nemzetek létjogosultságát tagadja és támadja, hanem a külső határokat is eltüntetné, és még az önvédelmet, a nemzeti szuverenitás megőrzését is büntetné. De bármennyire is elkényelmesedett és egoistává vált ez a nyugati társadalom, ott is erősödik a nemzeti hozzáállás, amit a különböző választások bizonyítanak. Valami alakul a németeknél is, ami ütközni látszik a hivatalos, felülről erőltetett világpolgár-felfogással. A választások nem azt támasztották alá, hogy a nemzeti autoritás feladásába beletörődött a német társadalom nagy része. Az Amerikai Egyesült Államokban is érzékelhetőek a változások. A sajtóban a domináns körök még a régi nótákat fújják, ám Donald Trump elnök sorban lép ki a számukra előnytelen, a liberálisok, nemzetállam-ellenesek által létfontosságúnak tartott migrációpártoló egyezményekből, és hajt végre az amerikai nép számára fontos, eddig elképzelhetetlen lépéseket.”