A kormányváltásnak már csak a második útja maradt

„A két stratégia közül az egyik az ún. modernizációs nacionalizmus narratívájára épült volna, kiindulva abból, hogy a magyar nemzet kialakulásában konstitutív erejű etnicista (antimodernizációs) nacionalizmus egyedüli versenyképes alternatívája ebben az országban a nacionalizmus (türelmes, kitartó) modernizációs formája lenne (amely majdnem megfelel a Kaczynski-féle lengyel jobboldal gondolkodásának, ennek katolikus komponense nélkül). A modernizációs nacionalizmus melletti indokaimat és ennek a narratívának a termékenységét több fordulóban, hosszan kifejtettem már ezen a blogon. A mai magyar ellenzék azonban nem alkalmas ennek a narratívának és a hozzá tartozó modernizációs stratégiának a politikai átültetésére, vagy mert nem érti (a Jobbik), vagy mert amellett, hogy idegen tőle ez a gondolkodás, maga teljesen diszkreditálódott (ilyen a baloldali pártok többsége). Egyéb modernizációs utak azért nem jönnek számításba, mert ha velük szemben a nacionalizmus ellenzékbe kényszerül, akkor ez utóbbi folyamatosan ellensége lesz neki és instabillá/inorganikussá teszi a modernizációt, amivel visszajutunk oda, ahol tartottunk, hogy az ország politikai kultúrája az »idegen« progresszivizmus és az enticista-sérelmi nacionalizmus közötti mély szakadékban ragad teljes terméketlenségben.

Ezek után egyetlen stratégiája maradt a kormányváltásnak – ez pedig az ország mély válságba engedése, lecsúszása és annak kivárása, amíg a társadalom radikálisan szembefordul az etnicista-rabló kormányzattal. Ennek az esélye az évek során várhatóan erősödni fog, hiszen ez a kormány nem kormányoz, ez a hatalom a közjó ellensége és az erkölcsi és szakmai károkozását már ha akarná se tudná visszafordítani, mert nincsen meg hozzá a tehetsége és az emberi erőforrása. Az ország utóbbi nyolc éve (kiegészítve a megelőző nyolccal) az ország fejlődésében olyan visszalépést jelent, amit évtizedek konstruktív kormányzásával lehet – ha egyáltalán – majd kiheverni, de ehhez a válság további elmélyülése után olyan elitnek kell átvennie a hatalmat, amely pontosan érti a feladatát, erkölcsileg megingathatatlan és szakmailag rátermett. Egyelőre nem látszik az, hogy kik közül fog ez előállni kellő létszámban, ha majd további évek hosszú sora után eljön az idejük.”