A kijevi hatalom a jogosan elégedetlen kisebbségeket jelölte meg a szintén jogosan elégedetlen ukránok számára a boldogulás legfőbb akadályaiként.
Riasztóan megszaporodtak a kárpátaljai magyarság ellen elkövetett atrocitások. A szélsőséges ukrán szervezetek éppúgy támadják a magyar közösségeket, mint a hivatalos államhatalom. Olcsó vigasz, hogy a kormány által kezdeményezett kisebbségellenes intézkedések egy része nem a magyarok, hanem „csak” az oroszok ellen irányul.
A magyarellenes akciók egyik közös jellemzője, hogy azok értelmi szerzőit és kivitelezőit is javarészt a Kárpátokon túl kell keresni. Néhány évvel ezelőttig a magyarok viszonylagos békében élhettek szülőföldjükön, Ukrajnában nem is igen törődtek a közel 150 ezer fős magyarsággal vagy bármely más nemzetiséggel Kárpátalján. Kijev aggodalommal teljes figyelme inkább a mintegy tízmilliós orosz „kisebbség” felé irányult.
Az ukránok masszív oroszellenessége érthető. 1932-33-ban mintegy hétmillió ukrán vesztette életét a szándékos éheztetésben, amelynek egyértelmű célja volt, hogy megtizedelje az ukránokat, illetve az életben maradókat megtörje egy életre. Európa legkegyetlenebb népirtását szenvedték el: joggal tekinthetünk az ukránokra úgy, mint a kommunista népirtások leginkább megpróbált mártírjaira. Tiszteletreméltó az az áldozatkészség, amivel földalatti egyház formájában életben tartották az üldözött görög katolikus egyházat. Az oroszgyűlöletük tehát érthető, annak ellenére, hogy a gyilkosságokért hiba lenne az oroszokat kollektíven felelőssé tenni, mikor a Szovjetunióban éppolyan intenzitással gyilkolták meg oroszok millióit is. A szovjet rezsimet legalább olyan jogosan lehet orosz-, mint ukránellenesnek tekinteni, bár tagadhatatlan, hogy az 1932-es tömeggyilkosságoknak kifejezetten etnikai motivációi voltak.
A magyarok ugyanakkor nem ejtettek olyan jellegű sebeket az ukrán nemzeten, amelyek indokolttá tennék a jelenlegi programszerű üldözésüket. A most fellángolt magyarellenes indulatok mögött nem történelmi sérelmek állnak, sokkal inkább aktuálpolitikai érdekek keltették mesterségesen életre. A jelek arra engednek következtetni, hogy a gyűlöletet maga az államhatalom gerjeszti, hogy a kormányzás elégtelen mivoltáról némi magyarellenes gyűlölettel terelje el a figyelmet. Demonstrálniuk kell, hogy az ukrán földet megvédik mindenfajta veszedelem ellen, keleten és nyugaton egyaránt.
A Majdan téri lelkesedés már régen elillant, a forradalom nem hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hanem Ukrajnában mára sokkal elviselhetetlenebb lett az élet, mint a Szovjetunió felbomlása óta bármikor. A társadalmi feszültségeket a legolcsóbb soviniszta indulatok keltésével igyekeznek levezetni, illetve az állam irányából az „ellenség” felé csatornázni. Az országot ugyanaz a korrupt oligarchaklikk vezeti, mint korábban, csak most az eltartásuk költsége emelkedett meg jelentősen. A nyugati legitimáció birtokában pedig gyakorlatilag bármit elkövethetnek. Ebben az elkeseredett helyzetben
Nehéz egyértelmű bizonyítékokat találni a különböző „szicsek” (ukrán nacionalista csoportok) és a hatalom összejátszására, az azonban egyértelmű, hogy pszichológiai bűnsegédként előmozdítja a konkrét cselekedetek végrehajtását. Ukrajnában különösen nagy divatja van a háborús bűnösök rehabilitálásának, a múlt újraírásának. A Sztepan Bandera kultusz virágkorát éli, pedig vezetésével lengyelek tömegeit gyilkolták meg Vilhíniában. Szemjon Petljurának pedig szobrot állítanak hamarosan, illetve a parlamentben egy perces néma csenddel adóztak emléke előtt, annak ellenére, hogy nevéhez kötődik mintegy ötvenezer zsidó meggyilkolása. A történelem újraértelmezésével egyértelmű bátorítást jelent a szélsőségeseknek, kedvező légkört teremtenek számukra.
Az indulatok fokozásában élen jár a fősodratú média. A sajtó rendszeresen készít anyagokat, amelyek a kárpátaljai szeparatizmus veszélyeire hívják fel a magyar veszélyről mit sem tudó ukránok figyelmét. Országos hírt kreálnak abból, hogy a magyar járások településein, közterületen magyarul is ki van írva minden, illetve a kitűzött magyar zászló szintén a támadások célkeresztjébe került. A kijevi szerkesztésű Ukrinforma hírügynökség elragadtatásában odáig ment, hogy a szeparatizmus fellegvárának nevezte a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskolát. Az írás felvezetőjében, a korábbi oktatási miniszter, a kárpátaljai kötődésű Szerhij Kvit ostorozza a magyarokat, akik nem sajátítják el eléggé az ukrán nyelvet, ezzel az ön-gettósítással veszélyzettetik Ukrajna egységét. A szándékos magyarellenes hangulatkeltésben a legnagyobb ukrán tévécsatornák és újságok is részt vesznek,
Az olyan esetek pedig, mint a Vereckei-hágón levő magyar honfoglalási emlékmű felrobbantásának a terve, tovább bonyolítják az amúgy is összetett helyzetet. Ismeretlenek Cserkaszi megyei bűnözőket béreltek fel annak érdekében, hogy robbantsák fel az emlékművet, a hatóságok azonban a megyehatáron lekapcsolták a két fős csapatot. A Szvobodának már régen útjában van az emlékmű, azonban az valószínütlen, hogy egy militarista szervezet idegeneket bízna meg egy ilyen nagy horderejű „hazafias” tett végrehajtásával. A felbújtók és a valós indítékok egyelőre rejtve maradtak, de nem kizárt, hogy provokációra készültek egyes élvonalbeli politikai szereplők.
A Szvoboda nevéhez fűződik a nemrég tartott tüntetés is, melynek során, javarészt Ukrajnából (nem kárpátaljai területről) érkezett aktivisták lepték el a fele részt magyarok által lakott Beregszász utcáit. A polgármesteri hivatal épületéről leszedték a magyar zászlót: vonulásuk kifejezett célja volt, hogy megfélemlítsék a járás, illetve a város magyarságát. Saját megfogalmazásuk szerint a magyar felkelést jöttek leverni, amely veszélyezteti Ukrajna területi egységét.
A magyarellenes akciók elkövetőinek tetterejét az acélozza meg igazán, hogy a kárpátaljai magyarok teljesen védtelenek, ideális, mondhatni hálás ellenségek. Kockázatmentesen félemlíthetik meg őket, randalírozhatnak a városaikban, a hatóságok tétlen asszisztálása mellett. Nem olyanok, mit az oroszok, nem kell félni a válaszlépésektől. Talán az oroszellenes háború kudarcából eredő frusztrációt is a magyarokon vezetik le, mint annak idején a szerbek tették a délvidéki magyarokkal.
Éppen most leszünk szemtanúi, hogyan válik teljes egészében amerikai bábálammá, miként használják fel őket egyszerű parasztként az oroszok elleni sakkjátszmában. Mi magyarok pedig, nehezen tudnánk jó szívvel hosszú életet kívánni a most kialakuló ukrán szörnyállamnak. Mert afelől egy szemernyi kétségünk se legyen, a nagyhatalmak meg fognak egyezni idővel, az oroszok pedig benyújtják majd a számlát az eltévelyedő „kis-oroszoknak”. A kedélyek csillapodása után Amerika egyetlenegy dolgot fog megóvni Ukrajnában, a saját befektetéseit.
Jövő hét szerdán Brüsszelben kerülhet sor a találkozóra Mark Rutte NATO-főtitkár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között, amely a békefenntartó erők Ukrajnába küldésének lehetőségeiről fog szólni.
Kijev szerint hiányzik az erő, és a nyugati támogatás a béketárgyalásokhoz.
Hamarosan nehéz helyzetbe kerülhet Ukrajna a brit lapnak nyilatkozó tisztviselők szerint.
Az EU új külügyi főképviselője arról is kifejtette a véleményét, hogy szerinte az orosz gazdaság katasztrofális állapotban van.
„Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna egy biztonságos és kiegyensúlyozott állam legyen” – fogalmazott az államtitkár.
Átnevezték az orosz költőkről elnevezett utcákat az ukrán fővárosban.
Ügyvédje szerint F. János előadásai nem objektívek, és nem vehetőek figyelembe bizonyítékként.
A német Katasztrófavédelmi Hivatal (BBK) alelnöke, René Funk szerint minden német háztartásnak fel kell készülnie az elhúzódó áramkimaradásokra és más vészhelyzetekre.
