„Akkor a szomszéd népek részéről számíthattunk a lerohanásra. A fenyegető veszélyben Móricz a nemesi nemzetből évszázadokra kizárt parasztságunkra hivatkozott. Ma, a brüsszeli hivatalosságok és a nemzetközi sajtó részéről hazánkat ért állandó támadások idején szintén volna mitől félni. De hallottuk Szent II. János Pál szavát: Ne féljetek! Annál kevésbé félünk, mert sok jel mutat arra, hogy a minket támadók mögött nem áll népakarat. Brüsszel eleve elszakadt a választóktól, más támadóinkat pedig vagy leváltják, mint most Ausztriában, vagy meggyengítik az emberek, mint nemrég Németországban, amikor módjuk van dönteni.
Közben oda fordult a világ, hogy a támadások azokat a nemzeteket is érintik, amelyek száz éve létünket fenyegették. Eljutottunk oda, hogy velük összefogva tudunk ellenállni, és remélhetjük, hogy ha a pénzvilág kezében tartott kormányokkal nem is, de a józan polgárokkal Európa-szerte szót tudunk érteni. A népek nem barbárságot, nem saría törvényt akarnak, hanem kultúrát. A saját kultúrájukat. Erre reményt Közép-Európa ad.
Jövőre csak látszólag arról döntünk, hogy ki kormányozza az országot. Valójában az a tét, hogy megmaradhatunk-e magyarnak és európainak. Nem ronthatjuk el. Nem adhatjuk a kormányrudat alkalmatlan figurák kezébe. Akik még egy kis esőtől is félnek.”