A turizmus mint vallás – és mint hazaszeretet

A minap tartottak egy fontos rendezvényt idehaza, amely a Turizmus Summit elnevezést viselte. Ezen a miniszterelnök a következőket mondta: „A kormányzati gondolkodásban a turizmus nemcsak pénzkereseti forrás, vagy a magyar gazdaság saját erején felül teljesítő ágazata, hanem a hazaszeretet egyik formája”. S mondott ilyeneket is: „a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 helyesen fogalmaz, miszerint a turizmus elmeséli Magyarország történetét”.

Érdekes gondolatok, amelyeknek mindenképpen érdemes egy kicsit a mélyükre ásni! A turizmus gazdaságra gyakorolt hatása is fontos persze, s nem tagadjuk el – hiszen ez is a kiindulópont része –, hogy e tekintetben ígéretesek a kilátások:

• Folyamatosan, évről évre nő a turisták száma, az előrejelzések szerint ez a trend folytatódni fog. Az utazási volument bemutató elemzések azt is visszatükrözik, hogy az utazások a terrorcselekmények és a politikai zavargások ellenére továbbra is a növekedési pályán maradtak. A Magyarországra látogató turisták száma is folyamatosan emelkedik, s a turisztikai szektor GDP-re gyakorolt hatása is egyre jelentősebb.

De mi köze a turizmusnak a hazához és annak szeretetéhez?

A napjaink társadalmát megérteni próbáló tudósoknak jelenleg éppen az az egyik legnagyobb problémája, hogy nem képesek átfogó leírását adni a most zajló társadalmi folyamatoknak.

Kérdés persze, hogy tényleg baj-e ez?

Mert ugye mennyire jól járt a világ például Marx megfejtésével is, amely a világ társadalmi osztályokra bomlására, az osztályharcra és a proletariátus „átmeneti” diktatúrájának elkerülhetetlenségére épült.. De ezzel a pikírt megjegyzéssel most ne is foglalkozzunk, hiszen az tagadhatatlan, hogy az ember tényleg olyan lény, amelynek a természetéből következik, hogy fáradhatatlanul az őt körülvevő világ megértésén és az ennek leírására szolgáló különböző metaelméletek megalkotásán dolgozik.

Ugyanezzel a fenti problémakörrel szembesült Dean MacCannell, a University of California professzora még igencsak a pályája elején, az 1960-as évek végén, Párizsban. MacCannell a francia fővárosban folytatta kutatásait, és ennek során francia szociológus szaktekintélyekkel találkozott. Az itt folytatott beszélgetés során a francia professzorok sajnálkozva fejtették ki a fiatal amerikai kutatónak, hogy mára már lehetetlenné vált a modern társadalom átfogó etnografikus leírása, mivel [idézet MacCannell könyvéből]: „(...) a modern társadalom túl komplex, a történelem kifordította keretei közül és összezúzta annak szerkezetét. Nem számít, milyen kitartóan keressük, nem vagyunk képesek megtalálni a modernt társadalmak koherens kapcsolatrendszerét”. MacCannell azonban nem értett egyet az elhangzottakkal, akkor viszont még nem volt kezében az a tudás, hogy nézeteit megfelelően artikulálja. Közel 10 évvel később, 1976-ban adta ki „The Tourist – A New Theory of Leissure Class” című, világhírű könyvét. A könyv előszavában leírt visszaemlékezés szerint kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a turizmussal kapcsolatos megállapításai feltűnő hasonlóságot mutatnak Émile Durkheim vallásossággal kapcsolatos téziseihez.

S innen jött az megvilágosodás: a turista az új metaelmélet főszereplője.

Természetesen MacCannell elmélete sem előzmény nélküli. Gyökerei a 19. század végére nyúlnak vissza, amikor is Thorstein Veblen amerikai közgazdász-szociológus publikálta a leisure classról, az élményosztályról szóló nézeteit. Ő már ekkor kifejtette, hogy az ipari termelés elterjedésével egyre nagyobb azon rétegek köre, amelyeknek már nem kell konkrétan részt venniük a termelési folyamatokban, miközben továbbra is haszonélvezői a rendszernek. Ezek a társadalmi csoportok pedig a megnövekedett szabadidejüket elsősorban kikapcsolódásra használják. Bár ez a megállapítás elsőre visszatetszőnek tűnhet, az élményosztály is kiveszi a részét a gazdaság fejlődéséből. Keresetüket jellemzően olyan szektorokban költik el, amelyeknek a szolgáltatásai magas árkategóriába esnek, így lényegében olyan területeket virágoztatnak fel, amelyek korábban nem vagy elhanyagolható mértékben léteztek.

Az elődökre építkezve MacCannell úgy látja, hogy ez a folyamat a XX. század végére és a XXI. század elejére kiteljesedett. A szerző könyvét többször kiadták újra, és a 2013-as kiadás előszavában maga a szerző is rácsodálkozik arra, hogy – minden gazdasági válság és fegyveres konfliktus ellenére – a hetvenes évek óta világszerte milyen rohamos és töretlen mértékben növekedett a turizmus mint iparág.

Persze ahhoz, hogy MacCannell munkáját valóban a társadalmat átfogó teóriaként tudjuk értelmezni, erős absztrakciós készségre van szükségünk. Munkája kulcsmozzanatát valójában az az alaptétel adja, hogy a modern társadalmak olyan mértékben komplexé és egyben anyagiassá váltak, hogy a társadalom azon szellemi természetű referenciapontjai, amelyek segítették az egyéneket eligazodni, rendkívüli módon meggyengültek.

S hiába tagadják ezt sokan, referenciapontokra mindig szükség van! A modernitás egyik következményeként

mivel ezen normák a modern gondolkodásban nem transzcendens előírások, hanem csupán társadalmi konstrukciók, amelyek így meg is kerülhetőek.

Gondoljunk csak kicsit a vallásra. Feuerbach német filozófus és antropológus például úgy fogalmaz, hogy „a vallás az emberi nem legszebb álma önmagáról”. Ennek a felfogásnak a lényege, hogy a vallás jelentősége leginkább abban áll, hogy azokat az értékeket, amelyeket az emberiség spirituálisan és morálisan fontosnak gondol, saját magától eltávolítva, vallásos tartalmak formájában fogalmazza meg. S ez egy önmagában megálló, fontos érték, hiszen így képesek vagyunk morális referenciapontokat alkotni. S ha ennek az építménynek a talapzata meggyengül, az egész felépítmény inogni kezd.

Csak egy példa: a „szent család” referenciapont olyan erős a keresztény kultúrkörben, hogy lényegében minden család modellként tekint rá és nagy szerepe volt a keresztény családeszmény kialakulásában. Ennek a referenciapontnak a meggyengülése pedig egy elég súlyos, jól érzékelhető problémakört hozott a modern társadalmak mindennapi életébe.

MacCannell szerint az emberi természet része, hogy vallási, kulturális referenciapontokat hoz létre, s a klasszikus referenciapontok meggyengülésével az egyik legerősebb új referenciapontként a turizmus jelent meg.

Természetesen ez nem feltétlenül (vagy feltétlenül nem) egy pozitív jelenség, de mégis, egyértelműnek látszik, hogy a világ egyre nagyobb szeletét, az emberek egyre nagyobb hányadát,

Míg korábban csak az igazán híres építészeti remekművek és ritka értékeket rejtő tájak jelentettek turisztikai célpontot, addig ma már bármi bírhat turisztikai értékkel. Bármelyik tájegység, épület vagy tevékenység pályázhat a látványosság státuszra, még olyan is, amely eredetileg más funkcióval bírt.

MacCannell szerint ezt a jelenséget először pont Párizsban – kutatásai helyszínén – lehetett megfigyelni, már jóval korábban, a 20. század elején. Ekkoriban a Párizsba érkező leisure class tagjai, a gazdag amerikaiak, akik jellemzően valamely nagy óceánjárón tették meg a két kontinens közötti utat, már nemcsak olyan ikonikus helyek iránt érdeklődtek, mint az Eiffel-torony vagy a Louvre, hanem olyan állami funkcióval ellátott épületek iránt is, mint a bíróság vagy más kormányzati épületek. S ugyanígy, érdeklődésre tarthattak számot az egyszerű boltok, lakóházak, valamint a mesteremberek munkafolyamatai is. Lényegében bármi, ami Párizs. Hiszen voltaképpen Párizs, a párizsiak, s úgy általában a franciák, amerikai „látványossággá” váltak.

Napjainkban tehát a „látványosságok” átértelmeződnek és önmagukon túlmutató jelentést kapnak. Ezáltal – lényegében a turizmusnak köszönhetően – létrejön a referenciapontok egy új rendszere, amely kitölti a modernitás által megszüntetett struktúrák után maradt űrt.

Így érti MacCannell azt, hogy a turizmus által a társadalom leírására szolgáló egy új egységes elméletet lehet megalkotni. A turizmus ugyanis egy természetes emberi igényt elégít ki, nevezetesen azt, hogy egyértelmű referenciapontokkal rendelkezzünk abban a világban, amelyben élünk. Éppen ezért a turizmus szerepének növekedését nem befolyásolják sem a válságok, sem a háborúk, sem egyéb destabilizáló tényezők. Jóllehet egy-egy földrajzi térségben csökkenhet a turizmus ezek hatására, de maga a szektor globális szinten konstans növekszik.

Miért egyre népszerűbb vajon az idő eltöltésének ezen formája? MacCannell válasza, hogy a turizmus által vagyunk képesek magunknak új referenciapontokat alkotni. A modernitás ugyanis azért is szorongató, mivel az urbanizáció és a növekvő népességsűrűség következtében egyre bonyolultabb társas kapcsolati viszonyok jöttek létre, amelyekben már egyre kevésbé egyértelmű, hogy milyen normák szerint kellene viselkedni. Hiába kerültek egymáshoz a fizikai térben egyre közelebb az emberek, az általuk élt élet különbözősége egyre inkább elválasztja őket egymástól – sokkal inkább, mint bármikor a történelemben. A turizmus mint élmény annyiban segít ezen a helyzeten, hogy egy speciális közösségi térbe helyezi a turistát, amelyben egy egyértelmű normarendszer szerint kell és lehet viselkednie.

A nevezetes helyekre történő eljutás például olyan rituálé vagy zarándokút, amelynek révén a résztvevő tiszteletét fejezi ki egy adott nép vagy hely iránt. Amennyiben ez a jelenség tömeges méreteket ölt, úgy egyes helyek, épületek vagy tárgyak – a turizmus által – kvázi szakrális státuszra tesznek szert. Ilyen például a New York-i Szabadság-szobor, vagy az Eiffel-torony. Gondoljunk csak bele, tényleg ugyanolyan az egész, mint egy vallási zarándoklat: amikor ugyanis valaki turistaként meglátogat egy-egy helyet, létezik egyfajta íratlan, „mindenképpen látni kell” vagy „must see” lista, s ha ezeket nem látogatjuk végig, az egész egy elhalasztott lehetőségnek tűnik, s nem alakul ki bennünk ugyanaz a jó érzés, mintha pontról pontra követnénk az útmutatót.

A turizmus tehát több mint egy sima gazdasági tevékenység. A mögötte megfigyelhető antropológiai, szociológiai tényezők ugyanis kifejezett izgalmasak! Nem lehet azt mondani, hogy egy feltétlen pozitív dolog lenne (éppen azért választottam egy olyan szerzőt a jelenségnek a bemutatására, aki elsősorban nem rózsaszín ködben értékeli a modernitás ezen jelenségét), ugyanakkor rengeteg pozitív hozadéka van, illetve egyelőre megállíthatatlannak látszik, ahogy ezt a statisztikák elég plasztikusan mutatják. Mindannyiunk érdeke, hogy a jelenség gazdaságra gyakorolt pozitív hatásaiból részesedjünk.

De van ezen túlmutató réteg is! Ahogy a fentiekből látszik, hogy

hiszen az ide látogatók a „leisure class” azon tagjai, akiknek mind valamilyen „előzetes élményterven” alapuló kép él a fejében hazánkkal kapcsolatban. Ezt az „élménytervet” és a végül megvalósuló élményt pedig befolyásolni, alakítani tudjuk.

Mindannyiunk érdeke, hogy az „élményterv”, az élmény, s az elmesélt történet egyre inkább egy erős, fejlődő, büszke Magyarországról szóljon!