Ünnep, idézőjel nélkül

„Mert esemény, értelmezhető beszéd, mondanivaló és főképpen tömeg csak ott volt: a Terror Házánál, ahol a miniszterelnök beszélt. És a miniszterelnök is elmondta mindazt, amit el kellett mondania. A legfontosabb gondolatok ezek voltak: »A gyárakban dolgozókról egy csapásra kiderült, hogy nem nemzetközi proletárok, hanem magyar munkások.«

Igen. És a magyar munkások most is ott álltak a Terror Házánál, a nemzetközi proletárok meg hülyeségeket üvöltöztek kicsit odébb. »Akik ellenünk voltak, nem tudják nekünk megbocsátani, amit ötven éven át tettek ellenünk.« De nem ám! És nagy meg nem bocsátásukban ’56 után akasztottak, ma pedig sztálinoznak, náciznak, észak-koreáznak, idézőjelbe teszik az ünnepet és Kádár elvtársék Fehér könyvének szellemiségét idéző trágyát posztolgatnak maguk között.

»Európát elvakították hajdani sikerei, és ma már saját háza táján sem tud rendet tartani. És azokat támadják, akik Európát védeni akarják.« Fontos mondatok ezek, bár majd ezt fogják a legtöbbet támadni. Ezt is. Éppen ezért idézem ide a miheztartás végett Emmanuel Macron szavait, alig egy héttel ezelőttről: »Túl régóta belesüppedtünk egy »sótlan« demokratikus életvitelbe. Éppen most fizetjük meg e kollektív butaság árát, mely hitt a történelem végében akkor, amikor az éppen ellenkezőleg, szembe jön velünk. Hogy ezzel szembenézzünk, vissza kell nyúlnunk a politikai hősiességhez, amely a republikánus világ sajátja, újra megtalálni a történelmi történet értelmét.« Nahát! Már Macron is? Pedig az ő pedigréje hibátlan…”