Karl Marx, ez a balliberális félértelmiségi pöcs

„A marxista elmélet és tudományosság ismét virágzik a világ legtöbb részén (ebből persze mindvégig kimaradt a reálszoc a sztálini hatalom konszolidációja óta), de hát ezt el se kezdhetem ismertetni. Én épp most olvasok egy rendkívüli művet (de lassan, mert nagyon nehéz), a fiatal Frank Engster könyvét (Das Geld als Maß, Mittel und Methode, Berlin: Neofelis Verlag, 2014), de hát vannak ennél népszerűbbek is, nem szólva a rengeteg folyóiratról és gyűjteményes kötetről. Ha valakinek történelmi összefoglalások kellenek, itt van a legújabb kísérlet, a Zeitschrift für Ideengeschichte most megjelent Marx-különszáma. Ez »gyorstalpalónak« is megteszi.

A régi kommunista és szociáldemokrata világmozgalom vereséget szenvedett és megszűnt (az, hogy ilyen néven még vannak szervezetek, nem számít – a megújulási kísérletek meg időleges sikerek ellenére se, mint egy ideig Görögországban, ma Portugáliában), de vereséget szenvedett a fölvilágosodás is meg a francia forradalom (meg a tradícióvá vallástalanodott keresztyénség is). Szellemük mégis itt van velünk – föltéve, hogy nem vagyunk tipikus magyar értelmiségiek.

A tipikus magyar értelmiségiből bármilyen eszme, bármilyen gondolat csak egyfajta reakciót vált ki (magán a reakción túl): azt, hogy höhöhö. Szabadság? Höhöhö. Egyenlőség? Höhöhö. Emancipáció? Höhöhö. Töredelem, önmegtartóztatás, ima? Höhöhö. Szerelem? Höhöhö.

A tipikus magyar értelmiséginek mindez ressentiment, frusztráció, életidegenség – vagy utópia. Gondolkozni szégyen. Vagy ami még rosszabb: kommunizmus. Gyökértelen, idegenszívű, távoli. A gondolat másokra tartozik.”