Na és

„A hatalomtól távolabb, a túlsó parton persze kevesebb az empátia és nagyobb, kérlelhetetlenebb a szigor, különösen azokkal szemben, akik szakmájukban vitték valamire, s ebből a presztízsből és egzisztenciából teli zsákból megy a termény pocsékba. Sokak számára felfoghatatlan, hogy a politikába keveredett pályatársakat miféle plusz rang, befolyás, pénz, társaság vonzza mágnesként különböző hitványságokba, megalkuvásokba, mi ragasztja bele őket oly erősen a különböző bársonyszékekbe, hogy józan ítélőképességüket, tartásukat eltemetve teljes gőzzel képviseljék a képviselhetetlent.

A túlcsorduló becsvágy? Talán félnek a kiközösítéstől, a politikai magánytól, bársonyszékük észrevétlenül ringlispíllé alakul, ahonnét menet közben nincs kiszállás? Vajon a tekintélyes szakmai múlttal bíró Trócsányi vagy Palkovics úr árnyalja-e széttárt karral a mikrofonok előtti sánta kinyilatkozatásait egykori kollégáinak? Vagy azok tárják szét csodálkozva karjukat, hogy nem értik a változást? Be lehet-e küldetéstudattal tömni a hit, a meggyőződés és a tettek között keletkező hézagokat? Akit érint, nyugtázza, de a politikai udvarért való áldozatának tudja be? Amely transzformálható egészen a nemzetért viselt felelősségig? Az »ógörög« sztereotip kibúvó persze ma is kéznél van: ha nem én volnék itt, rosszabb ülne a helyemre. Ő joviális se volna. Nálam a radír csak tisztázásra való, nem megsemmisítésre. Tartsatok becsben.”