Kétharmad

„A friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek kétharmada helyesli a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Botka László által hat másik pártnak tett szövetségi ajánlatot. Azt, hogy három harmadra bontsák a közös választási listát, és a hét párt mind a három harmadban ugyanazon arányok szerint kapjon helyeket: az MSZP a felét, a többin pedig a kisebbek osztozzanak a népszerűség arányában. Nyilvánvaló, hogy az első harmadban lévők szinte biztosan parlamenti képviselők lennének, a második harmadból néhányan, az utolsóból senki. Nem is ezzel van baj, hanem azzal, hogy a pártoknak fel kellene adniuk önállóságuk egy részét: közösen kampányolni, közös egyéni jelölteket találni, egyeztetni a programjaikat, és ami a legnehezebb, vezetőik egy részének le kellene mondania egyéni ambícióiról. Ez igazságtalanság, hiszen minden »rendes« politikusnak megvan a saját arca, múltja, programja és önbecsülése, mint ahogyan a pártok sem véletlenül olyanok, amilyenek: más és más csoportokat képviselnek, azok eltérő – bár esetünkben nem olyan nagyon eltérő – érdekeivel és értékrendjével.

De az igazságtalanságot nem Botka László vagy az MSZP idézte elő. A szövetségi kényszert a Fidesz hozta létre, pont arra számítva, hogy ezzel megakadályozza az egységes ellenzéki fellépést. A felelősség és a dilemma most minden ellenzéki politikusé. Megpróbál hozzájárulni a Fidesz-kormány leváltásához vagy kitart saját partikuláris részérdeke mellett és elfogadja, hogy újra parlamenti többséget, akár kétharmados többséget szerezzen egy olyan politikai erő, amely a választói többség szerint pedig romlásba viszi az országot.”