„Mint köztudott, jelentős királyunk, Hunyadi Mátyás, a mérvadó vélemények szerint román eredetű család sarja. Most akkor számítson az etnikuma, vagy ne számítson?
A kora középkori évszázadaink után a magyar nemzet második (és ez idáig utolsó) jelentős felívelő periódusa a Habsburg-ház égisze alatt megvalósult dualisztikus berendezkedés alatt következett be. Nem kell beszélnem a közjogi szuverenitásunk korlátozottságáról ebben az időszakban. Kiegyeztünk vele, és ezzel visszamenőleg is a reformkori Széchenyit igazoltuk a radikális szuverenista Kossuth helyett.
A szuverenitásvesztés persze nem jelent automatikusan fejlődést se. A három részre szakadt ország jelentősen veszített a befolyásából, ahogy a szocialista modernizáció időszaka is növelte a lemaradásunkat.
De amikor tartósan illeszkedtünk a modernizációs trendbe – a XI-XV. századokban és a Kiegyezés időszakában –, akkor rendre híján voltunk annak a szuverenitásnak, amelyet ma a közgondolkodás követel. Ma éppen így kellene kiegyezni a körülményekkel – ahogy egyébként nálunk sokkal erősebb országok is megteszik –, amikor az EU-tagságunkról és az EU egységesüléséről van szó. A jelennel való »megalkuvás« egyértelműen a jövőt szolgálná.
Most újra a szuverenitásvesztés ideje jött el. Csak a Szent Istvánok, Széchenyik és Deákok hiányoznak.”