Európa elvesztése

„Persze van ebben az egészben valami sorsszerű, valami isteni igaz­ságtétel. Hiszen Európa nyugati felének országai történelmük egy adott szakaszában hatalmas gyarmatbirodalmat hoztak létre. Ilyen volt Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Hollandia, Belgium, s jóval kisebb mértékben még Olaszország is. Ezek az országok elfoglalták a világ egy részét (olykor hatalmas részét), az ott lévő kultúrát és civilizációt elpusztították, az ott élő népeket kiirtották vagy megtizedelték, és az ott lévő kincseket, nyersanyagokat, értékeket elszállították saját országaikba, az életben hagyott bennszülötteket meg rabszolgamunkára fogták.

Ez a Nyugat dicső története, így és ebből lettek gazdagok, így és ebből építettek nagy és erős országot maguknak, így és ebből lettek acélosak, így és ebből építettek demokráciákat. Majd ebből a pozícióból elkezdték lenézni és kioktatni az Európa keleti és középső részein élő, gyarmatbirodalommal soha nem rendelkezett népeket. (Németország kivétel, sosem volt jelentős gyarmatbirodalma, Németország a második világháború miatti lelkiismeret-furdalás és hetvenévnyi, gigantikus mértékű agymosás áldozata.)

Ez a gyarmatbirodalom pedig elindult egykori rabtartóihoz, és benyújtja a számlát. Ez a sorsszerűség, a deus ex machina. Ettől persze nekünk is fáj. Hiszen ifjúságunk nagy álma, a Nyugat mítosza válik éppen semmivé a szemünk előtt, s persze épp így válnak élhetetlenné, riasztóvá és rettenetessé álmaink városai is, Párizstól Londonig, Rómától Velencéig minden.

Ám a legelviselhetetlenebb az, hogy a Nyugat most úgy döntött, saját mocskát és bűnét szépen egyenletesen szétkeni az egész EU-ban. Törvénytelenül, becstelenül.”