„A szolidaritás szempontjából úgy tűnik, az tejesen mindegy, hogy az ukránok például nem szeretnek bennünket, nem viszont szolidaritanak, sőt az ott élő magyarok meglévő, nem túl dús oktatási, kulturális autonómiáját tovább akarják korlátozni. Úgy gondolná az ember, hogy ezért az EU-nak velünk, magyarokkal kéne szolidaritást vállalni és ennek keretében mindenféle felpofozást ígérni az ukránoknak, ha nem viselkednek. De nem. Vannak jogaik a migránsoknak, a buziknak, a kutyáknak, de nekünk nincsenek.
MERT JOGAI ANNAK VANNAK, AKINEK MEGADJÁK.
Kompország vagyunk az tökéletesen elcsépelt metafora szerint. Közlekedünk a két part, kelet és nyugat között, mondják. Én csak félve merem megkérdezni vajon miért érzem gyakran úgy, hogy a komp kötele elszakadt és – szándékainktól függetlenül – csak sodor bennünket lefelé a víz?”