Jött egy politikus, aki virtuális valóságot épített körénk

„A politika olyan piac, ahol azt árulják, amire kereslet van.

Ha a toleranciát és a liberalizmust nehezebb eladni, akkor árulod a kirekesztést és a félelmet. Persze hogy lesz rá vevő azok között, akik egyébként is félnek, szorongnak a jövőjük vagy csak a hó vége miatt.

A hatalom cinizmusa csak 2010-től kezdődött?

A rendszerváltáskor. A politikát nem érdekelte, hogy mindenki elvesztett valamit. Sokan a munkájukat, de sokan addigi értékeiket is, azt például, hogy mi a jó, és mi a rossz. Mára odáig jutottunk, hogy az emberek azért güriznek, hogy a gyerekeiknek lehetőségük legyen külföldre menni. Egy ország dolgozik azért, hogy a jövője tűnjön el innen. De mi magunk is hibáztunk. Azt gondoltuk, hogy ajándékba kaptuk a demokráciát, és nem kell megtanulnunk. Tévedtünk. Pedig csak el kellett volna hinni, hogy immár a magunk urai vagyunk, nem foghatjuk másra, ha rosszul működnek körülöttünk a dolgok. Hogy tisztességgel el kell végeznünk a munkánkat, és amit teszünk, annak következményei vannak. Ehelyett inkább kidumáltuk magunkat, és a politikusainktól is elfogadtuk ezt a magatartást. El akartuk hinni a legirreálisabb ígéreteiket is. Aztán jött egy olyan politikus, aki semmilyen gátlást nem ismer, és mára virtuális valóságot épített körénk – és saját maga köré is. Ahol mindenki hülye, csak mi vagyunk az okosak, ahol hasít a gazdaság, remek az oktatás, érvényes az érvénytelen népszavazás. Ebben a rendszerben logikus – mint a napokban is megtörtént –, hogy amikor egy kórházban patkányok jelennek meg, akkor az illetékesek ahelyett, hogy kiirtanák őket, elkezdik megmagyarázni, hogy valójában nincsenek is patkányok a kórházban, legfeljebb kis testű rágcsálók. Az efféle zavarodottság valószínűleg a rendszerváltásnál is régebbi, legalább százéves. Csak gyűlnek azok a traumák, amiket nem beszélünk ki. Így fordulhat elő, hogy egy nyugdíjas esernyővel veri a húszéves tüntetőt, és teli torokból kommunistázza.”