A remény fővárosa

„Ha van multikulturális város a világon, akkor New York az. A lakosság több mint egyharmada nem amerikai születésű. (Amerika hat 2016-os Nobel-díjasa közül egyébként egy sem született Amerikában.) A lakosok fele otthonában nem angolul, hanem anyanyelvén társalog – több mint 200 ilyen nyelvet tartanak számon. New York a békés együttélés reményét testesíti meg, de egyben a változások városa is. 1940-ben a lakosság 92 százaléka volt fehér bőrű, most 44 százalék. Minden negyedik New York-i fekete, minden hatodik zsidó, minden nyolcadik muszlim. A West Side Storyban ábrázolt, konfliktusokkal teli New York már történelem. Igaz, vannak szakmák, amelyeket egy-egy nemzetiség vagy csoport ural. Az újságosbódék tulajdonosai Pakisztánból vagy Indiából származnak, a profi kosárlabda és sok más sport a feketék belügye.

Amit látni nemigen lehet, de tudni igen, az az ordító különbség a gazdagok és a szegények között. Bár az integráció mélyreható, egyenlőség bizony nincs. Ezen egyelőre nem változtat, hogy a városnak – Amerikában szinte egyedülállóan – szocialista főpolgármestere van. Persze úgy szocialista, hogy a kapitalizmus túlkapásait akarja megszüntetni, nem magát a kapitalista rendszert.

Több mint húsz évig éltem New Yorkban, és most is gyakran látogatok ide, de ez az egyetlen város a világon, ahol még senki sem kérdezett rá akcentusom eredetére. Itt a múltam senkit sem érdekel. Gyakoribb az előítélet a dohányzókkal vagy az elhízottakkal, mint az ilyen vagy olyan nemzetiségűekkel szemben.

Különösen a turisták által kedvelt Times Square van tele ízléstelen plakátokkal, de még nem láttam egyetlen politikai plakátot sem, amely egy gonosz előítéletet dicsőített volna.”