Franciaországban teljesedhet be a Nyugat végzete

„Franciaországban egyre nagyobbak és egyre tartósabbak a tüntetések. Senki sem tudja megjósolni Amerika vagy a nyugati civilizáció jövőjét, ám annyi bizonyos, hogy Párizsban előbb következik be a Nyugat végzete, mint bárhol máshol a Nyugaton – hívja fel a figyelmet Scott McConnell.

Franciaország ugyanis a hadszíntere lett a nyugati elitcsoportok párharcának, amelyek egyik fele a tömeges migráció jelenségét támogatja, a másik viszont a bevándorlás nyugati örökségre irányuló bomlasztó hatását hangsúlyozza. Franciaországban ezt egy kétfrontos háborúnak lehet tekinteni. Egyfelől Marine Le Pen pártja elmozdul a perifériáról a mainstream felé. Másfelől az írók, gondolkodók és történészek új csoportja emelkedik ki, akik a szellem világában vonják felelősségre azokat, akik az országot a jelenlegi helyzetbe sodorták.

Évek óta sokan vélik úgy, hogy Franciaország egy polgárháborús szakadék szélén áll, ám sokakat meglepetésként érne, ha a politikai és a közösségi konfliktusok évtizedek óta nem látott erőszakba torkollana.

A második világháborút követő értelmiség inkább baloldali nézeteket vallott, manapság azonban Franciaország legtöbbet olvasott írói konzervatív értékeket vallanak. Fókuszpontjukban a francia nemzeti kultúra és annak túlélése szerepel.

Ebbe a csoportba tartozik az egyik legfontosabb francia politikai gondolkodó, Éric Zemmour. 2011-ben megsértette a francia rasszizmus elleni törvényeket, ám a figyelem középpontjába 2014-ben került, amikor megjelent »Le Suicide français« (A francia öngyilkosság) esszékötete. A néhány héttel később bekövetkezett Charlie Hebdo-, és a kóser szupermarket elleni támadás után ott volt Zemmour könyve, hogy ismertesse, Franciaország hogyan jutott el erre a pontra. Zemmour szerint a hagyományos francia családi minta visszaesésére volt az a válasz, hogy a Magreb-országok családjait – amelyek a legarchaikusabb családképpel rendelkeznek – hívták be az ország vezetői. A demográfiai egyensúlyt így állították helyre, hogy »betöltsék az űrt, amelyet a francia családi modell hagyott maga után, és helyettesítsék azt«.”