Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Ma nem egy szerkesztőségbe mentünk be, hanem egy propagandagéphez. Számon kértük a közpénzből folytatott uszítást, ugyanis a propagandisták nem újságírók, hanem politikusok.
„Ha egy hadsereg kórháznak álcázza a kaszárnyáit, attól még nem kell úgy tennünk, mintha azok kórházak is lennének.
Ma nem egy szerkesztőségbe mentünk be, hanem egy propagandagéphez. Számon kértük a közpénzből folytatott uszítást, ugyanis a propagandisták nem újságírók, hanem politikusok. Az az abszurd helyzet ma hazánkban, hogy egy mozgalomnak kell képviselnie a nyilvánosságot egy magát újságnak nevező propagandagéppel szemben. Az az abszurd helyzet ma hazánkban, hogy válaszainkat a propaganda elferdíti, amiért joggal számonkérhetők.
Azért mentünk, hogy megkérdezzük Kovács Andrást és az Origósokat, hogy honnan szedik a hamis információkat és miért írnak lejárató cikkeket rólunk. Beszélgetni szerettünk volna velük, hogy ők is lássák, hogy ők hús-vér embereket járatnak le, és esetleg megszólaljon a lelkiismeretük. Ennek a dokumentálása a cselekmény hitelességének bizonyítását szolgálja: az elmúlt néhány órában is megállapíthattuk, hogy teljesen másképp írják le a történteket a propagandában, mint ahogy az a felvételen szerepel.
Mindannyiunk érdeke, hogy az emberek felismerjék, hogy az újságírás és a propaganda nem ugyanaz. Ez a mai helyzet az Origóval is: úgy tesz, mintha sajtó lenne, de nem az. A sajtó ugyanis a tények pontos és hiteles feltárására igyekszik a közvélemény tájékoztatása és a döntéshozók számonkérése érdekében.
A propagandisták nem újságírók. A propagandagép nem média.”