Az értelmiségi, az egy baloldali műfaj

„GFG: Kezdjünk egy friss benyomással, amikor a magyar miniszterelnök a minap Brüsszelben védte meg a magyar álláspontot, azt vehette észre az egyszeri tévénéző, hogy csupa jóllakott napközissel, elpuhult európai politikussal kell hadakoznia, akik egyébként az általuk képviselt európai civilizáció és értékrend ékkövének nevezték Soros egyetemét.

MAK: Hogy mi az európai civilizáció, melyek az értékei, mi az ékköve – ezekben a kérdésekben már rögtön a kiindulópontnál nem értenénk egyet velük. Azt persze érteni vélem, hogy a Soros-ügyet megpróbálják felminősíteni. Ha valaki azt mondja, hogy baromi jó egyetem, hát lelke rajta. Azért mondja, mert neki ez fontos. Én ebben a kérdésben nem vagyok elfogult, se pro, se kontra. Én nem érdeklem őket, és ők sem érdekelnek engem. De megértem az ott dolgozókat, akik aggódnak a munkahelyük miatt, hiszen ebből élnek. Nem öröm, ha akárcsak egy magyar ember is veszélyeztetve látja a megélhetését.

GFG: Véleményed nyilván van róla.

MAK: Érteni vélem, hogy az egész ügy miért épp most alakult ki. Ugyanakkor látható, hogy az európai és magyar kritikusok is az egyetemi autonómia fogalmát hangsúlyozzák. Itt minimum két dologról van szó. Az egyik az, hogy az egyetemi világ a háború után radikálisan balra tolódott. Ez a németeknél, az olaszoknál és a franciáknál is ez egyértelműen a nácitlanítással függött össze. A jobboldaliakat szépen kiszorították az egyetemi világból, azt mondták, hogy elégedjenek meg a gazdasággal, termeljen a kapitalizmus, cserébe viszont a kultúrát igenis ellenőrzés alatt kell tartani, hogy felszámolhassák a nemzeti elfogultságokat, a nemzetek közötti konfliktusokat. Nálunk ugyanezt 45 után a kommunisták hajtották végre. Az autonómia védelme tehát egyrészt nyilván ennek a status quónak a védelmét jelenti. Másfelől ez egy foglalkozási csoport küzdelme. Akik régebben a szabad művészetekben ügyködtek, azoknak nem volt eladható termékük, ezért patrónusra szorultak. Elég csak a Canterburyi mesék oxfordi diákjára gondolni, aki bárkinek eladná magát. Ebből a világból alakult ki az úgynevezett értelmiségi a 19. század végén. Az értelmiség számára mai napig probléma a patrónusi rendszer kezelése, elfogadása, főleg, hogy a patrónus lehet az állam is. A háború után kialakult autonómiaeszmény azt jelenti, hogy az állam pénzt tol be az egyetemi szférába, aminek így nem kell a piacon megméretni magát, de tartalmilag nem szól bele az egyetemek működésébe. Ezt a foglalkozási status quót is védik.

GFG: Ezzel az állam egyúttal pacifikál egy széles réteget, akik értelmiséginek nevezik magukat.

MAK: Igen, persze. Ugyanakkor ez az értelmiség roppant büszke a szellemi függetlenségére. Ennek ellenére a mai egyetemi világban nagyobb kultusza van és jobban elfogadott a liberális demokrácia, mint a monarchia volt a 14. századi a katolikus egyetemeken. Talán pont azért, mert alapvetően mégis az állam, ma a liberális demokrácia tartja el. Azt mondhatjuk, hogy ma az alapvető politikai kérdésekben az egyetemek teljesen rendszerkonformak. A politikai rendszer és a független értelmiségi között nincs éles törés.”