„Sokan úgy tartják, ha Emmanuel Macronra szavaznak, a jelölt túl nagy többséget kaphat, amelyet úgy értelmez majd, hogy a franciák döntő része teljes mértékben támogatja politikáját. Ezt a kockázatot sajnos vállalnunk kell, hiszen még mindig az ő megválasztása tűnik a kevésbé rossz megoldásnak. Legalábbis az ő politikai ajánlata nem kijavíthatatlan: nem javasolja az EU-ból való kilépést, sem azt, hogy csökkentsük évi 10.000-re a legális bevándorlók számát. Ezzel szemben az esetlegesen hatalomra kerülő Nemzeti Front intézkedései helyrehozhatatlanok lennének.
Bár a jelen helyzetben nem mindenki tud jó szívvel, elhívatottan szavazni Emmanuel Macronra, abban legalább biztos lehet, hogy az En Marche! jelöltjére leadott szavazata hasznos. Elég elkeserítő a helyzet, és érthető, hogy jobbra vágyunk. Ugyanakkor amíg az ideális feltételek nem adottak, addig is mindenkinek átgondoltan és lelkiismerete szerint kell szavaznia.
Nehéz ugyanazt az álláspontot megvédeni, amelyet a legnagyobb francia médiaorgánumok 90%-a közvetít anélkül, hogy magunkat is beskatulyáznánk a társadalom vezető rétegébe, amely mindenkinek meg akarja mondani, kire szavazzon, mit gondoljon. A tartózkodás (pontosabban egy bizonyos formája, mert nem szabad elfejteni, hogy többféle tartózkodás is létezik és nem mindegyik sugároz politikai üzenetet) egy tünet, amely jól mutatja, hogy demokráciánk beteg, és emlékeztet arra, hogy többet várnánk a jelöltektől és az egész rendszertől.
De emlékezzünk csak vissza Trump 2016-os győzelmére! Ne felejtsük el, hogy a különböző médiaorgánumok, véleményvezérek és nagyvállalatok 99%-a arra szólította fel az amerikaiakat, hogy Hillary Clintonra szavazzanak, és meg volt győződve arról, hogy Trumpnak semmi esélye. Kísérteties a hasonlóság a 2016-os amerikai és a jelenlegi francia helyzet között: Emmanuel Macron győzelme még koránt sem borítékolható. Ha nem szavazunk Emmanuel Macronra, Marine Le Pen esélyét növeljük.
Az egyre erősödő tartózkodásra való hajlam a vezető rétegekből való kiábrándulást fejezi ki. Szeretnénk kifejezni a dühünket, a követeléseinket, a vágyainkat. Meg akarjuk mutatni mekkora a szakadék az elit által megélt valóság és a kevésbé módosak között. Mégsem szabad megengedni, hogy ez a gyűlölet és düh az intézményesített terrort segítse hatalomra.”