Ha nem cselekszünk, az EU széthullása következik

„Végezetül ahhoz, hogy a többsebességes Európa fenyegető réme ne váljon valóra, az uniós intézmények részéről a 27-ek egyben tartásához szükséges politikai bátorságra és kezdeményezőkészségre: röviden politikai teljesítményre volna szükség.

Ez éppen az, amelynek a jelenlegi Bizottság a leginkább szűkében van. De hasonlóan gyenge a felhozatal tagállami szinten. Miközben karakteres populisták sokasága ássa alá az Európai Uniót Nigel Farage-tól és Geert Wilderstől Marine Le Penen át Orbán Viktorig és Beppe Grillóig, az európai tábor gyenge, kevéssé karizmatikus, menedzserszemléletű, a politikai innovációnak híján lévő vezetőkkel lép a harcmezőre. Ebben a közegben Angela Merkel józan és visszafogott Mutti-figurája már-már vizionárius vezetővé tupírozódik fel. Emmanuel Macron győzelmével a francia elnökválasztáson – különösen François Hollande rémült balektípusához mérten – talán erősödhet az Európa-párti mezőny, de az egyelőre megjósolhatatlan, hogy Macron mit akar, és mit tud majd megvalósítani még abból a kevésből is, ami a kampánya során terveiből kiderült. És hogy Franciaország válsága hagy-e politikai teret neki, hogy Európa válságával foglalkozzon.

A Bizottság jelenlegi felállása pedig alkalmatlan az irány megszabására: 2014-ben Jean-Claude Juncker tervezetten úgy rakta össze, hogy az önálló erőközpontnak még a veszélyét is kiküszöbölje. Ironikus, hogy most ő maga válik cselekvőképtelenné az általa tehetetlenné tett Bizottsággal. Ezen változtatni kell, a Bizottság nem tarthatja magát a végtelenségig elegáns távolságban a politikától. Az Európai Unió politikai vállalkozás, mindig is az volt, és nem lehet neki új irányt szabni markáns politikai teljesítmény nélkül. Azok, akik ezt nem értik meg, nem alkalmasak az EU vezetésére. Vagy a hozzáállásuknak kell megváltoznia, vagy a személyüknek.

Az elmúlt évek az Európai Unió vesszőfutásáról szóltak. Az euroszkeptikusok előretörése, Orbán, Kaczynski, a Brexit, az orosz térnyerés, Ukrajna, menekültválság, Szíria. Ezek voltak a szalagcímek. Most talán megfordul a trend az osztrák, holland, francia választásokkal. Időt, haladékot, lehetőséget kaptunk arra, hogy orvosoljuk az évtizedek alatt felhalmozott strukturális hibákat, és az EU-t vonzó, sikeres, a polgárai számára a jobb élet garanciáját jelentő intézménnyé tegyük. De ha ezt nem tesszük meg, az nem a jelenlegi helyzetet fogja konzerválni. A nem-cselekvés ma a dezintegrációt jelenti. Ha nem lépünk előre, aligha tudunk megmenekülni egy széteső, többsebességes Európától és az általa jelentett kockázatoktól.

Nem ezt érdemelnénk, mi, európaiak, 500 millióan.”