Magyar Macron? 3.

„A globális szuperstruktúra világossá teszi számukra, hogy két dolgot mindenképpen megkövetel tőlük: az egyik, hogy biztosítsák erőforrás-szivattyúinak zavartalan működését, a másik, hogy tartsanak rendet az adott lokalitásban, hisz egy állandósuló polgárháborús helyzet a birodalmi erőforrás-szivattyúk üzemelését tenné lehetetlenné. A két feltétel állandó együttes teljesítése szinte lehetetlen feladatnak látszik, mert vagy működnek az erőforrás-szivattyúk, de akkor az állandó lázongás felborítja a rendet, vagy rend van, de ehhez a »gazdinak« kell kicsit engednie az erőforrás-szivattyúk szíváskapacitását illetően. Az elmúlt hét év során Orbán Viktor arra tett és tesz kísérletet, hogy a »globalo-gazdi« számára világossá tegye, a kettős követelményt csak akkor tudja tartósan teljesíteni, ha bizonyos pontokon engedményeket kap. Ezek az engedmények azonban csak egy állandósuló konfliktustérben tudják elnyerni végső formájukat, az alkudozás pedig mindig súrlódásokkal jár. Ráadásul most már nem egyszerűen csak arról van szó, hogy Orbán Viktor képes-e a 2010 előtti globális hatalmi egyezségnek a lokalitásunk számára előnyösebb módosítását kikényszeríteni. Maga az egész globális hatalmi rend építménye szorul most már igen jelentős átalakításra, és így Orbán, talán eredeti törekvéseitől függetlenül, egyre inkább belesodródik egy, az eddiginél magasabb szintű uralmi játszmába, spontán módon a globális berendezkedés-kiválasztó hatalom szintjére látszik emelkedni.

A német sajtó ezt az Európa ellencsászára szókapcsolattal fejezi ki, így pozicionálva az eredetileg a számára kijelölt szintnél magasabbra emelkedett Orbán Viktort. Guy Verhofstadt indulata részben tehát ennek az általa »illetéktelennek« tartott emelkedésnek szól. És annak, hogyha ez az új modell a kétségtelenül komoly kockázatokkal járó beüzemelés után »normává« válik, akkor az a hagyományos lokális »SZDSZ«-eket igen nehéz helyzetbe hozhatja. A magyar SZDSZ már meg is szűnt, és a hosszú időn át az SZDSZ nevű parazita gazdaállataként működő MSZP most kétségbeesetten és hiteltelenül próbál szintén „alternatív identitást” felépíteni.

A legreménytelenebb és legfrusztráltabb helyzetben azonban azok a spontán szerveződő alakulatok vannak, amelyek az SZDSZ megszűnésével keletkező űrt próbálják betölteni. Elvakult doktrinerségük elfedi előlük, hogy az SZDSZ-t maga a »globalo-gazdi« vonta vissza, egyrészt eltüntetve így a rendszerváltás első húsz évének leglátványosabb bűnjelét, másrészt ezzel téve világossá, hogy ezentúl az eddigitől eltérő teljesítményeket igényel globális követelményei lokális teljesítése.

Ezek a retardált SZDSZ-epigonok azonban nem tudják vagy nem akarják megérteni, hogy mi zajlik a globális és lokális politikai térben.”