Utaztatók

Évezredes érvelési logika: jobb felöl is hülyék, bal felöl is hülyék, én állok középen, nekem van igazam. Puzsér Róbert a Magyar Nemzetben megjelent, a migránsválságra adott válaszokat elemző írásában pontosan ezt teszi.

Érvei is vannak, jól végigvezetett gondolatmenetei, nagyjából rendben is volna, és még azt is el lehet fogadni, hogy a mindkétoldali hülyeség bizonyítására itt-ott csúsztat egy keveset, olyan állításokat és szándékokat is tulajdonít másoknak, amelyeket nem tettek és nem mutattak, vagy legalábbis nem úgy. Ennyi belefér.

Van azonban egy mondat, ami tisztán hazugság. Még ez sem volna baj, ha ez a hazugság nem terjedt volna el már eddig is széles körben, nem volna új érv a vitatkozók számára.

„S éppígy viszolygok attól, ahogy a félelem árnyékában a kommentfalak jobbos népe minden ízlést nélkülözve ünnepli magát, ahogy saját megigazulásától megmámorosodva a frissen ontott vérben hentereg. Máris arról ábrándoznak, hogy mindenhol Orbán Viktor szövetségesei nyerik a következő választásokat, és Európa-szerte szárba szökik majd az illiberalizmus nevű rossz álom. Teszik ezt úgy, hogy a végvári kapitányuk több százezer embert engedett be az Európai Unióba.”

Nincs még két éve sem, hogy a Keletinél kitört a balhé. És lám, már a valóság ellenkezője él az emlékezetben.

Akkor vegyük át még egyszer.

2015 tavaszán az úgynevezett balkáni útvonalon migránsok százezrei indultak el Nyugat-Európába. A magyar területre érkezők egyre nagyobb hányada tagadta meg a magyarországi regisztrációt, mert attól tartottak (a hatályos jog alapján indokoltan), hogy a nyugat-európai menedékkérelmi eljárás lefolytatása után Magyarországra, mint az útjukba eső első uniós országba kell visszamenniük. Közülük több ezren a Keleti pályaudvarra mentek, és egy részük jeggyel, egy részük jegy nélkül onnan akart nyugatra továbbutazni.

A magyar kormány ezt – betartva a schengeni egyezmény kötelező előírásait – nem akarta megengedni.

Ezért indult a taxiskonvoj Bécsből, erre mondta Merkel, hogy mindenki jöhet.

A magyar kormány még ez után is megpróbálta betartani az – ismétlem – kötelező érvényű schengeni szabályokat, és az egyik nyugat felé tartó vonatot Bicskénél megállították, hogy a migránsokat a bicskei menekülttáborba vigyék. Erre mondta az akkori osztrák kancellár (van-e, aki még emlékszik a nevére?), hogy ez őt a legsötétebb időkre emlékezteti.

A magyar kormány számára világossá vált, hogy amíg el nem készül a 2015 júliusában megkezdett kerítés, addig nincs mód politikailag kezelhető módon megállítani a migránsáradatot. A nemzetközi sajtó egyenesen követelte a szabad áthaladást, a német kancellár pedig bejelentette, hogy „a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső határa”. Ekkor indult be az utaztatás, addig, amíg fel nem épült a kerítés, és a magyar kormány képessé nem vált arra, hogy ismét betartsa a ma is hatályos schengeni előírásokat.

Nem volt ez olyan régen, még két év sem telt el. És lám, a valóságnak már ellenkezője él az emlékezetben.