Európa sorsáról dönteni kell!

„Az iszlamista terrorral és a muzulmán tömegek bevándorlásával kapcsolatban két legitim álláspont létezik. Egyik szerint Európa nem akar harcolni, nem akarja megvédeni a kontinenst. Európa fáradt és öreg, népei belenyomorodtak a vörös meg a barna terrorrezsimek uralmába, belefásultak a két világháborúba, belekényelmesedtek a jólétbe. Harc helyett inkább fogják, amijük van, és megpróbálnak letelepedni a tengerentúlon: Kanadában, az Egyesült Államokban, esetleg valahol Latin-Amerikában vagy Ausztráliában. Ott békésen élhetnek a maguk kultúrájában, megőrizve életmódjukat. Biztos, hogy két-háromszázmillió ember áttelepítése nem kis logisztikai feladat, a következő ötven-száz évben azonban bőven teljesíthető. Azt a népvándorlást, amit egy szedett-vedett kerítés meg a Törökországnak utalt eurómilliárdok nem tartóztathatnak fel, biztosan megállítja majd az Atlanti-óceán.

A másik lehetőség kimondani, hogy Európa a nyugati civilizáció közös tere, a nyugati ember földje. A nyugati emberé, aki keresztény, zsidó vagy ateista, és egyáltalán nem biztos, hogy heteroszexuális. A nyugati emberé, aki férfi vagy nő: egyenjogú. Ha Európa népei ezt az álláspontot választják, akkor el kell kezdeniük falat építeni – ahelyett, hogy az egyik iszlamista fordulatból a másik putyinista fordulatba váltó gazember diktátornak fizetnének védelmi pénzt határaik biztonságának fejében. Ha Európa népei így döntenek, akkor felállítanak egy egységes európai haderőt, amely nem pusztán a kontinens határait védi meg, de az annak biztonságát érintő konfliktuszónákban is képes hatékonyan beavatkozni, képes megvédeni a militáns iszlám meg a véreskezű hadurak által fenyegetett etnikai, vallási és szexuális kisebbségeket. Ehhez természetesen közös külpolitika, közös hírszerzés, szervezettebb Európa és elmélyültebb integráció kell.

A magam részéről mindkét álláspont képviselőit maradéktalanul megértem. Felelősen gondolkodó értelmiségieknek tartom őket, akiknek egyaránt érthető szempontjuk és tiszteletreméltó morális meggyőződésük van. Mindkét út járható, mindkét választás helyes.

Mélyen felháborít azonban az a cinizmusba hajló szűklátókörűség, amellyel az európai elit többsége kihátrál ebből a diskurzusból, és arra a tarthatatlan álláspontra helyezkedik, hogy minden úgy jó, ahogy van. Szerintük az a megoldás a menekültválságra, hogy Európa megállapodik Erdoğannal meg a líbiai hadurakkal, s azok majd vérrel és terrorral megállítják az áradatot – természetesen addig, míg Európa fizet. Ennek a kultúrbalos elitnek a tagjai azt gondolják, hogy Európa még több megértéssel és még több toleranciával előbb-utóbb megbékíti majd a politikai iszlámot. Azt gondolják, hogy a lét határozza meg a tudatot, úgyhogy nincs is más teendő, mint még bőségesebben zúdítani a segélyt az integrációba, és előbb-utóbb minden európaiból plázazombi lesz. Csakhogy nem lesz: az iszlám nem oldódik a Coca-Colában, az iszlámon kicsorbulnak a marxizmus világmagyarázatai. Az iszlám éppúgy nem kompatibilis a kapitalizmussal, mint a szocializmussal, ugyanis megvannak az évezredes törvényei arról, hogy miként működik a gazdaság és a társadalom. Ezeket nem emberek találták ki – ezek Allah útmutatásai: tökéletesek és megreformálhatatlanok. Nincs kompromisszum.

A fentieknél is hasznosabb idióták azok a félkegyelműek – élükön a magyar miniszterelnökkel –, akik azt képzelik, hogy az Európai Unió lerombolásával, a huszadik századi határok és ideológiák közé való visszazárkózással majd elkerülhetik, hogy átsöpörjön rajtuk a történelem vihara. Ők még az újbalos elit tagjainál is ostobábbak: nem is azt képzelik, hogy társadalommérnökökként majd egy új Kánaánt szerkesztenek, de egyenesen azt, hogy képesek visszaforgatni az időt. A marxizmus legalább megújult – ennek a jóléti sovinizmusba tunkolt nacionalista handabandának a szavatossága viszont már hetven éve lejárt.

Európának döntenie kell a sorsáról – a marxista vagy soviniszta tézisek kényszeres mantrázása helyett meg kell vallania a szorongató igazságot: vagy megvédelmezi az életmódját a kontinensen, vagy elhagyja az életmódját, vagy elhagyja a kontinenst. A tetszetős hazugságok ideje lejárt.”