CEU és NER

„De van egy másik tényező is. Könnyen lehet, hogy a CEU-ügy nemzetközileg szimbolikussá válik. Már rég nem arról lesz szó, hogy mi van az egyetemmel, melyik megegyezés, mit célozna, mik a jogi finomságok. A CEU-ügy – s a körülötte kialakuló narratíva erről szól – az akadémiai szabadság, a szabad gondolkodás, az egyetemi autonómia, a demokrácia és más magasztos eszmék szimbolikus megtestesülését jelenti. Míg a kormányzat a maga narratíváját a »magyar törvények mindenkire vonatkozzanak«, »senki nem állhat a törvények felett« hiteltelen és lapos tartalmára építi, addig a CEU védelmezői (beleértve önmagamat is) olyan szimbolikus értékek mellé tudják társítani magukat, amelyek univerzálisak, következőleg a nemzetközi tudományos világban és az USA döntéshozói szemében is érvényesek. Ezt a narratíva-küzdelmet pedig a magyar miniszterelnök már most elvesztette. Őt stigmatizálni fogják, a CEU védelmezőinek mondandója – mint látjuk – nemzeti határoktól függetlenül érvényesül.

A miniszterelnök nyilván számításba vette ezt is. Politikai professzionalizmusát ismerve valószínűleg számot vetett azzal, hogy a CEU-ügyön mit nyerhet és mit veszthet. Persze az is lehet – amit nem alaptalanul vélelmezek –, hogy az általa vallott »illiberális demokráciaelv« önmozgása logikájának engedelmeskedett.

Ez rossz hír mindannyiunk számára. Ha ugyanis nincs politikai alternatívája, és ő ilyen, akkor országunk szinte akadálytalanul halad tovább az értékrombolás útján. A rombolás démona pedig, ha egyszer elszabadul, nem válogat. Szeszélyes és nem mindig uralható lény: azt is megsemmisítheti, aki szabadjára engedte.”