„Noah Millman felhívja a figyelmet arra, hogy minden ember alapvetően egyenlő bánásmódot és elismerést szeretett volna, ám a kapitalista és érdekalapú rend túl nagy jutalmat ad az egyenlőknél is egyenlőbbeknek, ez pedig felháborodást szül a jutalomban nem részesülők körében. Fukuyama értelmezése ennél tovább megy. Úgy véli, az ember nem elégszik meg csupán a tisztelet és megbecsülés érzésével, hanem aránytalan dominanciát akar érezni mások felett.
Paul Sagar az elemzésében nagy hangsúlyt fektet Fukuyama szekularizációval – a vallás háttérbe szorulása a mindennapi életben – átitatott, modern társadalommal kapcsolatos nézeteire. Eszerint a mai kor emberében nincs meg a »nagyot alkotás« érzése, inkább a materiális világ által megteremtett apró és jelentéktelen szükségletek kielégítésén fáradozik.
Az egalitárius értékek vegyítése a szekuláris demokráciával általános neheztelést szül azok között, akik elvesztették a társadalmi hierarchiában lévő pozícióikat, mert mégsem birtokolták azt az elismerést, amelyet magukénak hittek. Ennek elkerülhetetlen következménye az, hogy a politikában is megjelenik az elégedetlenség. Fukuyama szerint az egyik legnagyobb veszélyt a liberális társadalmakra a demagógiával felvértezett, szélsőjobboldali pártok előretörése jelenti, amelyek megragadják az önérdekkövetésre, hatalomra és dominanciára éhes emberek figyelmét. Ezek viszont olyan elemek, amelyeket a társadalom a fogyasztói kapitalizmusból nem kap meg.
Noah Millman Fukuyama gondolatainak felidézése után felteszi a kérdést, hogy a politikai iszlám jelenti-e a nacionalizmus feltámadását. Ez az ősi szellemmel átitatott, elégedetlenségekkel átszőtt jelenség áll szemben azzal az ideológiával, amelyet a Nyugat a legjobb tudása szerint teremtett meg, ezáltal elmozdíthatatlan liberális demokráciával? A jelek arra utalnak, hogy az élet a történelem végén azért testesül meg a liberális kapitalizmus rendjében, mert ennél jobb alternatívát nem igazán tudtunk kitalálni.”