1848-ról méltányosan

„A nemzetiségi kérdés valóban időzített bombaként ketyegett az 1840-es évek Magyarországán, és végül 1848-ban felrobbant. Kossuthék nem értették meg, hogy a nemzetiségi értelmiség túlnyomó része lojális kíván maradni a magyar hazához, de elsősorban románként, szlovákként, szerbként akar annak polgára lenni. A nemzetiségi kérdés valóban időzített bombaként ketyegett az 1840-es évek Magyarországán, és végül 1848-ban felrobbant. Kossuthék nem értették meg, hogy a nemzetiségi értelmiség túlnyomó része lojális kíván maradni a magyar hazához, de elsősorban románként, szlovákként, szerbként akar annak polgára lenni. A magyar elit éppolyan érzéketlen volt a külön nemzetiségi kollektív jogokkal szemben, mint ahogyan a mintaadó Franciaország elitje. (...)

Ám a nemzetiségi viszonyok sem voltak olyan egydimenziósak, mint az gyakran a köztudatban él. Teljesen szlovák legénységű ezredek harcoltak a honvédseregben. Az erdélyi románok és a délvidéki szerbek többségének, valamint a dél-erdélyi szászok és a felvidéki szlovákok egy részének kivételével a nemzetiségi lakosság lojális maradt a közös hazához, amelytől a jobbágyfelszabadítást, törvény előtti egyenlőséget és a közteherviselést kapta

A forradalom legfontosabb célja, a rendi viszonyok megszüntetése, a polgári átalakulás megvalósult, ha végül nem is a független Magyarország keretében (de mint tudjuk, 1849 áprilisáig a függetlenség nem is tartozott a háborús célok közé). A fegyveres harc elbukott, de a »kőszívű ember unokái« megnyerték – hogy Albert Camus szavait idézzük – »a királyi örökséget«, a szabadságot.”