„Magyarországon körülbelül hatvanezer civil szervezet működik. A kilencvenkilenc százalékuk hasznos munkát végez, nem kap külföldi támogatást és nem foglalkozik politikával. Gyógyít, segít, támogat; időseket lát el, gyermekeket ápol, fogyatékosokkal foglalkozik; tömegsporttal és szabadidős tevékenységgel teszi jobbá az életünket; állatokat ment, és gondozza a természetet. De van olyan is, amelyik nevel, hagyományt ápol, vagy a hit közösségi megélésének ad teret – amitől szintén boldogabbak lehetünk. De van olyan is, amely a jogvédelem hazug leplébe bújva, idegen érdekek szerint egyoldalúan politizál, gyengíti a jelenlegi kormány nemzetközi megítélését és közvetve lejáratja az országot, óriási károkat okozva ezzel a magyaroknak. Egyoldalúan, kettős mércét alkalmazva – kinek hogy tetszik. Most már a látszatra sem ügyelve végzik megbízatásukat. Nos ők, az utóbbiak vannak kevesebben.
Mert hol volt a TASZ, a Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International, amikor a magyar kisebbséget sújtó szlovák nyelvtörvény ellen kellett a magyar külügynek fellépnie? Miért nem hívott össze uniós ülést, amikor Erdélyben börtönnel fenyegették az autonómiapártiakat, vagy a közhatalom jogával visszaélve zaklatták azokat a székely embereket, akik csupán a saját kultúrájukat, hagyományaikat akarták ápolni? Miért voltak és vannak csendben Soros magyarországi jogvédői, amikor a kárpátaljai magyarság alapvető jogai sérülnek? Miért nincs semelyik szervezetnél hivatalos kampány a határon túl élő magyarok jogvédelmére, miközben százmilliókat költenek a bevándorlók egyes ügyei-re? Az észak-afrikai migráns többet ér, értékesebb, mint egy kisebbségben élő magyar család sorsa Soros pribékjeinek szemében?”