„Tényleg, mik is a jobbító reformötletek, milyen megoldásokat kínál a nagy főnök?
1, - az integráció egyes területeken szorosabbá válna, de a tagállamok megőriznék szuverenitásuk legfőbb elemeit. Az eredményközpontú reformprogram mellett megmaradna az unió egysége, azonban bizonyos kérdésekben éles szembenállásokra lehetne számítani.
Vagyis, szinte minden marad a régiben. A bürokraták tovább dagonyáznak Brüsszelben, a gazdagabb országok továbbra is folytatnák azt a manipulációs játékot a gyengébb, szegényebb és a később csatlakozott országokkal, amin eddig is csak ők nyerhettek a gyengébb tagállamok támogatását farizeus politika jelszavait hangoztatva. Görögország eklatáns példa erre. Továbbá: »A németeknek kifizetődik a kelet-európai országok támogatása, a pénz nagy része az ő gazdaságukba csorog vissza« –állította Oettinger. az EU pénzügyi biztosa, aki ezt hivatalból is pontosan tudhatja!)
2, - az Európai Unió fokozatosan leszűkítené az integrációt az egységes belső piac területére, más kérdésekben, például a migráció vagy a biztonság és a védelem terén a jelenlegi uniós szintű helyett kétoldalú együttműködés alakulna ki a tagállamok között.
Egyértelmű fenyegetés azzal kapcsolatban, hogy az együttműködésben mindig két fél alkuján áll vagy bukik a vásár, ha nem törvények rögzítik a feltételeket, hanem majd az erősebbik dönti el a bulikat, méghozzá mindig a nagyobb kutya modell alapján. Gondoljunk az IMF »sikeres« adóság növelő közreműködéseire EU –s és világviszonylatban is.
3, - a többsebességes Európa
Európa már most is több sebességes, persze most csak inkognitóban az. De ez a két féle elbírálási lényegen nem változtat, sem gazdasági téren az órabérek, az árúk minősége nem azonos a most még nem kétsebességesnek minősített unióban, sem az unió társadalmi, politikai életében /például veszedelmes és fájó jelenség a nemzetiségi autonómiák hiánya az új tagországokban/. Brüsszelnek és Berlinnek azonban minden etikai jellegű erőfeszítése eddig a »Willkomenskultur« - ban merült ki.