Sokféleképpen lehet csűrni-csavarni a kivándorlási adatokat. Az ördög a részletekben, a számokban bújik meg.
Hogy ez itt mi? S miért? Hisz' már a címe is elég tekertnyakú.
Elmondom sorjában.
*
Volt jó hónapja egy velős, figyelmet felkeltő – s eléggé fel is keltett – cikk a spiler.blog.hu-n a magyarországi „kivándorlásról”, mely egy ENSZ-adatokra alapozott cseh elemzés nyomán számokkal mutatta be, mennyire nem igaz a vád, hogy Magyarországról hatalmas a kivándorlás – mi több: ami kivándorlás volt, az is a ballib kormányok alatt csúcsosodott, s az Orbán-kormány alatt jócskán (felére) esett.
A cikk mutat is egy térképet, melyen jól látható, hogy európai összehasonlításban még mindig meglehetősen alacsony a külföldön élő magyarok aránya, majd egy hatásos grafikon be is mutatja a kivándorlás fent említett időbeli eloszlását.
A grafikon:
(kép forrása: a fenti cikk)
Végül ütős mondattal zárul: „Ezek a tények. Mondani persze bármit lehet”.
Rövid, velős, szemléletes, terjedt is futótűzként.
*
Annyira, hogy számait jó egy hónappal később a Magyar Idők is számról számra hűen átvette, válaszféléjében Kiss Tibornak.
S a kivándorlásról szóló részt ő is ezzel zárja: „Vagyis a balliberális kormányok alatt érte el csúcspontját az elvándorlás, és a jelenlegi kormány alatt esett vissza a felére. Ezek a tények.” (kiemelés tőlem)
*
Időközben nekem is sikerült megtalálnom az első cikk által hivatkozott ENSZ-adatokat.
Felkeltette kíváncsiságomat ez az egész, mert én azért folyton abba ütközök számok nélkül, hogy mindenki panaszkodik, hogy nincs munkaerő, hogy a szerviz hetekre vállalja az autót, mire egyáltalán majd nekifognak, mert nincs emberük. Meg egyébként is, ha ilyen ütős ábrába botlok, szeretek mögé nézni. Foglalkozási ártalom talán.
Aki maga is belenézne: az eredeti cikkben található link, és ott az "International migrant stock alatt a "By destination and origin" mögötti excel.
*
Egyrészt, mert nem vagyunk egy mozgáshoz szokott nép. Ahogy pl. a nyolcvanas években lengyel piacnak hívtuk a kínai piacot, mert szegény lengyeleket kiüldözte a világba csencselni az otthoni válságuk, s így ők kényszerűen megtanulták módját, hogyan lehet úgy élni, hogy közben szerte a világban járnak, úgy mi akkortájt a legvidámabb barakkba kényelmesedve ittuk a Traubit, így az EU-nyitás előtt még kis hazánkon belül sem igen migráltunk a saját országrészeink között.
Más környező országban is kialakultak már a rendszerváltás előtt a kiáramlás alapjai. Jugoszlávia elég nyitott volt, és annyit utaltak haza, hogy már a nyolcvanas években a német márka volt a féllegális fizetőeszközük.Utódaik aztán csúnya belháborúba is keveredtek, sok halottal, ahonnan menekülni az életet jelenthette...
Másrészt mi nyelveket sem beszéltünk túlzottan, így végképp semmi ismeretünk nem volt arról, hogyan kell tömegesen külföldön dolgozni.
Aztán az egyszerű polgárt – pláne a fenti nehezen mozdulót – nemigen billenti ki biztonságot adó otthonából se sajtószabadság, se holmi fékek és ellensúlyok, se azok hiánya. Hogy mozduljon, ahhoz kézzelfogató szegénység, kifizetetlen gázszámla, devizahitel és hasonlók kellenek. Amiben persze már van közvetett szerepe kormányoknak is, csak sokkal lassabban hatva, így ilyesféle hatásokat nehéz kormányváltások dátumaihoz kötni.
S ahogy már utaltam rá, a külföldre mozdulás is olyasvalami, amit tanulni kell és lehet; így bár először lassan indul, miután azonban megvannak a módok és csatornák, meg felnő az új, nyelveket tudó és mozgékony nemzedék. Így már akkor is pöröghet, ha már csak kicsivel jobb kint, mint bent – vagy nem is jobb, csak másmilyen, így miért ne próbálnának valamennyien folyton szerencsét.
*
Ugyanezért azonban még a mögöttes számok nélkül is gyanítottam, hogy a 2004-es uniós belépés hatása jelentős részben nem a 2000-2005 időszakban látható, hanem a 2005 utániban. Fentiek tükrében ugyanis elég délibábos elképzelés lenne, hogy 2004. április 30-án ott toporog a határon a nyitásra váró munkaerő, hogy másnap a nyitáskor hirtelen egyszerre kizúduljon. A belépés előtti este pechemre a Tescóban (vagy Auchanban, már nem emlékszem) voltam, és ott tényleg hatalmas tömeg rabolta lefele a polcokat, hogy a másnapi belépés utáni áremelést kijátssza, de persze még az sem úgy és akkor lett. S ha vissza tudunk emlékezni, a munkaerőpiac nem is rögtön nyílt meg teljesen a belépés után. Sokáig még cikkeztek is arról, milyen nehezen indulunk meg.
Így gyanítom, hogy nem egészen állja meg a helyét a Magyar Idők sommás diagnózisa, mely szerint „2000–2005 között viszont jelentős a növekedés, akkor 13,7 százalék hagyta el az országot munkavállalás és bármi egyéb okán, ez a megugrás nyilván összefügg azzal, hogy 2004-ben beléptünk az EU-ba, vagyis akkortól vált számunkra elérhetővé a munkaerőpiac”, majd a következő időszak magas kiáramlását már szimplán a ballib kormánnyal indokolja. Világunk színes és bonyolult – hiba lenne ennyire egyszerűnek hinni.
*
Mindez persze részemről is puszta spekuláció, ezért is akartam a számok mögé nézni. Megnéztem hát, hogyan alakult a többi 2004-2007 között csatlakozott EU-tag dinamikája. Az eredmény a táblázatban látható:
Magyarország sorában a hivatkozott cikk grafikonjának számai. A többi sor a többi ország hasonló számai, majd alul négyféleképpen az átlaguk. Értelmezésük az, hogy adott időszakban hány százalékkal nőtt a kint lévők száma, az előző időszak végi kinnlevők százalékában nézve.
A Málta és Ciprus nélküli átlagokat azért tettem be, mert számok nélkül is úgy sejteném, hogy nem annyira összevethetőek az egykori keleti blokk belépőivel; meg számaikon is látszik, hogy eléggé más tényezők mozgathatták őket. Aminek persze szintén utána kéne járni, ha következtetést akarnánk levonni, de minket most nem ők érdekelnek.
Ami durván szembeötlik, hogy igen, a többség a magyarországihoz hasonlóan viselkedett: a csatlakozást a végén magába foglaló s az azt követő ötéves blokkban sokan mennek ki, majd 2010 után náluk is erős a visszaesés.
Annyiban eltérünk az átlagtól, hogy nálunk nagyobb késéssel indul a kiáramlás – ez összefügghet fentiekkel, hogy nemigen ismertük még a mozgékonyság életmódjának praktikáit, és nem éltünk akkora szegénységben, ami bármi áron kihajtott volna. De ez is csak spekuláció, ám nem is akkora itt a számszerű eltérés, hogy feltétlenül magyarázatra szorulna.
*
Ami viszont szemet szúr, az a 2010 utáni visszaesés. Nálunk ugyanis felére esik, ám a többieknél sokkal durvábbat zuhan – az átlag úgy felére-harmadára-hatodára, függőn, hogy melyiket nézzük.
S ha bombasztikusat szeretnénk mondani – a legalsó sárga sor a magyar kiáramlást a többiek lélekszámmal súlyozott átlagához viszonyítva mutatja. S eszerint a csatlakozásig harmadakkora a kiáramlásunk, mint nekik, a csatlakozás után a felére kúszik fel, majd 2010 után harmadával föléjük ugrik.
Nem szeretem a grafikonokat, mert kivagyian hivalkodók, de ezt most muszáj ismét ide tennem – a hatásnak vadászata kedvéért:
S hogy mit akar ez jelenteni?
Semmit.
Hisz' már a felirat is nyakatekert, mi értelmeset jelenthetne hát?
Pedig van értelmes jelentése – az eredeti grafikon van úgy korrigálva, hogy leválasztja a hasonló országok közös mozgását, és megmutatja a mozgás Magyarország-specifikus részét.
Így nézve fordul a kép, s pont ellenkezőjét sugallja az eredeti cikk grafikonjának.
*
Ami persze szintén közepesen volt értelmes, mert például a százalékszámítás rejtelmei miatt akkor is csökkenő értéket mutatott volna, ha a kivándorlás nagysága végig állandó. (Mert az egyre gyarapodó kinnlévőkre vetítve mutat.)
*
Amire ki akartam lyukadni, nem is arról szól, hogy sokan vagy kevesen vagyunk szétspriccelve e világban. Ahogy arról se, hogy ennek ki s mi az oka.
Hanem hogy még az objektivitás ékkövének tartott számok is elemzést kívánnak, mert pusztán magukban mutatva bizony csalóka következtetésekre vihetnek. Mert minden számnál van még több másik szám, melyek akár ellenkező okot tűnnek bizonyítani.
*
S hogy mennyire félrevihet, ha nem nézzük a számok mögött a tartalmat, pikáns példája, hogy a Magyar Idők cikke bár még a beidézett Spíler blogos számok sorrendjét is megtartja, kicsit a mondatok átfogalmazásával fűszerez, így pechére pont a „Románia (17,5%)"-nál vált országról népre, azaz „románok 17,5 százaléka él és dolgozik külföldön”.
S mivel a számok mögé nézve Románia esetében a negyedik legtöbbet fogadó célország mi magunk vagyunk (a fenti 17.5%-ból 1.05%), s fennállhat gyanúnk, hogy a hozzánk érkezők nagy része magyar, így esélyes, hogy a Magyar Idők ezzel közvetve és véletlenül lerománoz kétszázezer Erdélyből érkezett magyart.
*
A Magyar Idők cikkének írója a fentiek után kedvességből ad még egy listát Kiss Tibornak, hogy mennyiféle alakban tud megjelenni a Sátán e Földön – hogy innen kezdve Tibor majd könnyebben fel tudja ismerni. Nos, egy alakot kihagyott: gyakran bújik meg a számokban is.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A lengyelek szerint az Európai Unió számára a biztonság minden lehetséges dimenzióban kiemelt jelentőséget kap majd.
Az ESG, azaz a fenntartható szempontok szerinti teljesítmény javítása érdemben segíthet a tőkeköltségek csökkentésében, különösen részvénykibocsátásoknál, de az eredmények ágazatonként, vállalatmérettől és földrajzi helyzettől függően jelentősen eltérhetnek. A kérdés az, hogy elég-e egy jó ESG-értékelés ahhoz, hogy tartós pénzügyi előnyt teremtsen.
Sean Pennt nagyon aggasztja az, hogy a két politikus hasonlóan gondolkozik számos fontos geopolitikai kérdésben.
És azt a kérdést senki fel sem teszi magának, hogy ez az ország egyébként miért is kap EU-s pénzeket – vagy ha ők kapnak, akkor velünk pontosan mi is a baj. Kohán Mátyás írása.
Az EU prioritásáról nyilatkoztak.
A kérdőív online is kitölthető.
A nő kiakadt, hogy a rendőrség semmit sem csinált, amikor a segítségüket kérte.
