Kinek a szakmája, ki pedig komolyan gondolja...

„A napokban a zsidó vicc járt a fejemben, amelyik az aggódó zsidó mamáról szól, aki a bölcs rabbit keresi fel tanácsért.
– Rabbi úr! A fiam teljesen megőrült!
– Mi történt, asszonyom?
– Teljesen megbolondult a fiú. Elkezdte tartani a kóser étkezés előírásait, szombaton a legszigorúbb zsidó vallási szabályokat tartja…
– De hát asszonyom, értem én, hogy ezeket ön talán őrültségnek gondolja. Na de akkor miért hozzám jön tanácsért? Hiszen én is szigorúan vallásos ember vagyok, a zsidóság szabályaihoz én is ragaszkodom.

– Na jó, az más, rabbi úr! Magának ez a szakmája, de a fiam komolyan gondolja. 

(...)

Egy ideje kezd a közmondásos lóláb kilógni. Az antiszemitizmus elleni küzdelem korábbi legádázabb felszíni (!) harcosai közül kerülnek ki azok, akik több megértésre és türelemre intenek a Jobbikkal szemben. Azzal a Jobbikkal, amely minden néppártosodási igyekezet ellenére soha nem vonta vissza korábbi náci nyilatkozatait, nem valósított meg fordulatot. Egyre többen mondják, hogy nem szabad finnyásnak lenni, és hogy a »legnagyobb rossz« ellen bárkivel össze lehet (tán kell) fogni.

Ha jóindulatúan közelítünk, azt vélelmezhetjük, észre sem veszik, hogy felelőtlen nyilatkozataikkal az antiszemitizmus karanténjának gyenge falait bontják le visszafordíthatatlanul. Teszik ezt nemcsak saját, évtizedeken keresztül megingathatatlannak tételezett erkölcsi alapvetéseiket hiteltelenítve, de jövőbeli tiltakozásaikat is ellehetetlenítve. Minden erkölcsi alapú kritika legitimációja ezzel a megengedő magatartással végkép elvész. Ha ne adj’ isten egy sikertelen baloldali–szélsőjobb összefogás után, tegyük fel a jelenlegi kormányzó erők kívánnának ilyen természetű technikai szövetségre lépni, ki tudna ezek után bármilyen erkölcsi alapozottságú kritikát megfogalmazni az ellenzéki erők soraiból?

Ha ez az eshetőség mégis bekövetkezne, érdemes lesz ismét elővenni az említett vicc kulcsmondatát: van, akinek ez a szakmája, azonban van, aki komolyan is gondolja.”