„A továbbiakban csak reménykedni lehet abban, hogy Antonio Tajani a realitás talaján állva fogja vezetni az Európai Parlamentet. Bizakodásra adhat okot például az a másfél évvel ezelőtti nyilatkozata, hogy nem ért egyet ugyan a magyar kormány menekültpolitikájának minden egyes elemével, de elismeri Orbán Viktor szerepét abban, hogy a migrációs válság közepette az európai határvédelem szükségességére terelte a hangsúlyt.
Ne legyenek azonban illúzióink: sem Antonio Tajani színre lépése, sem az európai jobboldal, sem az Európai Néppárt megerősödése nem jelent változást Európa irányvonalában és politikájában. Ne feledjük, hogy az európai jobboldal két vezető politikusa Angela Merkel és Jean-Claude Juncker.
Az Egyesült Királyság uniós kilépésével, Franciaország és Olaszország fokozatos gyengülésével pedig tovább nő a hatalmuk és a befolyásuk, aminek semmiképp sem örülhetünk. Merkel és Juncker mára feladta a hagyományos jobboldali értékek képviseletét. Személyük egybefonódik a baloldallal és a liberalizmussal, az arc nélküli globalizációval, a kudarcot vallott multikulturalizmussal, a céltalanul bolyongó és erőtlen, értékeit feladó Európával.
Európa jövője tehát nem az Európai Parlamentben dől el. Sorsunk nem Antonio Tajani megválasztásán múlik. Az igazán fontos választások csak most kezdődnek. A britek után a német, a francia és a holland választópolgárok jelzik majd, merre tovább, Európa.”