„Az Iszlám Állam is el fog hullani hamarosan, ha pedig Aszád ügyesen játssza ki az oszd meg és uralkodj-kártyáit, és ígéretekkel, juttatásokkal maga mellé tudja állítani a szunnita törzsek szószólóit, a kurd kantonokat, a drúzokat, akár még az országát is visszakaphatja egyben – pár autonómiával, több önrendelkezéssel az etnikumoknak.
Feltéve, ha erre rábólintanak a térség középhatalmai és persze Oroszország. Az Egyesült Államok, sem pedig Európa nem játszik ebben a történetben, a rendezésben érdemi szerepünk nem lesz. Öt éve nézzük popcornt zabálva ezt a konfliktus, amit túlzás nélkül nevezhetünk az emberiség modern kori szégyenének. Nem tettünk semmit, nincsenek bent erőink, amivel egyáltalán leülhetnénk a tárgyalóasztalokhoz. Szíria csak akkor lett érdekes, amikor a háború elől menekülők tömegével jelentek meg a határainkon.
A forradalom véget ért Szíriában – már csak polgárháború van.
A teljes fegyvernyugvásig még évek telhetnek el. A politikai vákuum felszámolásához tárgyalások szükségesek. Biztosra vehetjük, hogy most már Aszád is hajlandó lesz leülni az asztalokhoz, tekintve, hogy már nála vannak a magas lapok, ő fog diktálni, és persze a szövetségesei.
Bármi lesz is az eredmény, Európa nem fogjuk megköszönni. Bárki, aki részt vett a forradalomban és a fegyveres ellenállásban – függetlenül, hogy szekuláris vagy iszlamista – a mi határainkon fog állni és menedékjogot kérni.
A Közel-Keleten ugyanis a megbocsátás ismeretlen, a nyertes pedig mindig bosszút áll.”