A poszterfiúk és -lányok nosztalgiázása

Hogy Trudeau és Juncker, az még hagyján. Nekik maszkulin kalandfilm emléke volt csupán az ismeretlen vörös diktatúra, messziről nézték álmodozó tekintettel.

Fidel Castro meghalt, kissé megkésve, érdemtelen körülmények között, még az álhősiesség mítosza sem kísérheti, mely harcostársát, Che Guevara halálát fényezte volt. Ezek a mindenre elszánt bűnözők, a fehér(-ebb) galléros, szintén bűnöző titkosszolgálatok segítő asszisztálásával felkecmeregtek a sosem hitt magasba, az általuk elképzelt celebség csúcsára.

Az út odáig véres és kegyetlen volt. A magatartásaik a pszichopátia legszörnyűbb és valóban legkegyetlenebb jegyeit viselte magán, kárt okoztak még a saját társadalmaikon túl is az egyetemes politikai előítéletek hierarchiájának, aminek fokozatos kiküszöbölésére, részleges feloldására hosszú évtizedekre lehet még szükség. A nyugati politikusok abszurd emlékezései, a valódi tapasztalatok, sőt, a másodlagos emlékek (oral history) hiányát feltételezik, valamint az ehhez a hivatáshoz mindenképpen szükséges történelmi és politikai tájékozottságot/műveltséget. Vagyis meg lehet gyászolni még a veszett ebeket is („veszett kutyák nem farkasok” - József Attila) amennyiben még életükben nem merészkedtünk a területükre, nem kerülhettünk a befolyásuk/hatalmuk alá.

A valóság feledésének lüke bája a politikusokat a megélt, megtapasztalt szocializmusok földjén is a gyanús gyász rituáléja felé sodorja őket. Fico elmenne arra a temetésre, amelyre Fidel húga sem hajlandó, ha hívnák. Gyurcsány már több mint egy évtizede is Che Guevara portréjával díszes vörös trikójában feszített a kamerák előtt. A hazai baloldal kedélyeskedik (pl. Horváth Csaba), vagy igyekszik bagatellizálni Fidel szörnyűségeit.

Nem tudom, mi lenne ennek a nemzedékeken hagyományozódó bugyutaságnak a gyógyírja? Mi józaníthat ki Fidel, Che, Kádár-apánk és a többiek (beleértve a jobboldali pszichopatákat is!) hazug álomvilágából?

Mi kellene ahhoz, hogy a történelem és a politika süllyesztőjéből ne bukkanjanak elő a nosztalgiába csomagolt fenevadak, és ne váljanak plüssmaci-szerű jelenséggé a poszterfiúk és -lányok ölében?

Talán virtuális gulagokat, koncentrációs táborokat, recskeket, politikai „átnevelő” intézeteket, három per hármas besúgókkal zsúfolt kávézókat, a tegnapi elkottyantott politikailag nem kompatibilis véleményeinket számon kérő rendőrtiszteket kellene valahogy a közösségi oldalakra kreálni a lüke IQ tesztek, horoszkópok helyett

Ezeken Castro és mások gyászolására hajlamos, nosztalgikus lájkolók kipróbálhatnák, pontosabban ezen könnyített viszonyok között megközelíthetnék, hogy milyen is volt a kedvenc diktátorok „kedélyes” uralma. 

És kipróbálhatnák, legalább: „csak egy éjszakára” (Gyóni Géza)!

Talán kigyógyulnának tévelygéseikből.