Az igazságosság új nyelve

„Végső soron mi is a politikai korrektség? Egy uralkodó gazdasági és társadalmi struktúrákat elfedő beszédmód vagy épp ellenkezőleg, azok megváltoztatására irányuló (nyelv)politikai törekvés? És mi a helyzet azzal a nők, kisebbségek és elnyomott csoportok tiszteletén alapuló beszédmóddal, amelyet ma píszinek hívunk? Igazuk van a konzervatív kritikusoknak, akik szerint ez egy mesterséges, életidegen valami, ami agresszíven próbálja megváltoztatni a társadalmat? Vagy épp ellenkezőleg a baloldali kritikusok találják fején a szöget, amikor a progresszív, egyenlőségalapú politika eltérítésével vádolják és a status quo megőrzésére tett furmányos kísérletként aposztrofálják?

Is-is.

A konzervatívoknak igazuk van abban, hogy eredettörténetét nézve a píszi egy radikális, progresszív politikai program része volt, amelynek célja, hogy megkérdőjelezze és felforgassa a társadalom uralkodó hierarchiáit. A nőkről, az etnikai, faji kisebbségekről, a szexuális orientációjuk és nemi identitásuk miatt stigmatizált emberekről való beszédmód megváltoztatása a róluk való gondolkodásmód megváltozását hivatott elhozni, ami alárendelt, elnyomott szerepük megváltoztatását is elhozza – így az elmélet. A szóhasználat megváltoztatása tehát nem csak annyit jelent, hogy az eleddig közszájon forgó kifejezéseket ezentúl kiírjuk a valóságból, hanem azt is, hogy »jó bőr« címke kiiktatásával a nők szexuális tárgyként való kezelésének is útját álljuk, ahogyan a »férfimunka« kifejezéssel együtt kidobjuk azt az elképzelést is, amely szerint az igazán komoly dolgokra csak a férfiak képesek. A »cigánybűnözés« fogalmának elutasításával pedig egyben azt is állítjuk, hogy a bűnelkövetés okai nem faji és nem is kulturális okokra vezethetők vissza.

A píszi ebben a formájában tehát egy progresszív politikai program, és ahhoz kapcsolódó beszédmód, amelynek lényege, hogy az igazságosság és egyenlőség jegyében szervezze a társadalmat. És ezzel a reformtörekvéssel sokan – a konzervatívok ellenében – egyet is értenek. Abban sincs igaza a konzervatív kritikának, hogy itt valamilyen életidegen, társadalmi valóságtól elrugaszkodott dologról lenne szó, hiszen az említett csoportok helyzetének javulása a társadalom lassú, ha úgy tetszik organikus – nyilván, konfliktusoktól nem mentes – fejlődésének a terméke. A nemi szerepek átalakulása, a kisebbségek elfogadása mára nem egy szűk értelmiség elborult marhasága, hanem a szélesebb társadalomban (különböző mértékekig) meggyökerezett valóság. A píszi ennek a folyamatnak a terméke, és egyben további katalizátora is kívánt lenni.

A píszi és a hozzá kapcsolódó identitáspolitika – utóbbit már több helyen én is ostoroztam – baloldali kritikája arra hívja fel a figyelmet, hogy mára ez a politikai program kifulladt, és inkább a status quo, a neoliberális politikai korrektség szolgálatába állt. Slavoj Žižek az Egyesült Államokban zajló választási kampány kapcsán írta nemrégiben, hogy Donald Trump fröcsögő nőgyűlöletével és kisebbségellenességével szemben létrejött – értelemszerűen a nők és kisebbségek tiszteletét hirdető – politikai konszenzus sok szereplőnek arra jó, hogy legitimálja, tisztárra mossa a kizsákmányoló piaci fundamentalizmus és az erőszakos militarizmus hegemón nézetrendszerét. Nem gond, hogy valaki kvázi rabszolgasorsban dolgoztat embereket Távol-Keleten, vagy elfogadható áldozatnak tartja félmillió gyerek halálát egy katasztrofális kimenetelű háborúban, hiszen nézetei tisztára mosódnak, respektábilissá válnak, ha kiáll a szexuális kisebbségek vagy a nők egyenjogúsága mellett – írja a szlovén filozófus.”